Második nyereséges évét zárta az MFB tavaly

Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. az elmúlt öt évben sikeresen működő bankká vált, a 2010-es kormányváltás után az első két évben még az öröklött problémák miatt veszteséges volt, de az azóta megvalósított átalakítások eredményeképpen 2013 óta nyereséges - mondta Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

MFBAz államtitkár kiemelte: a bankcsoportra a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban is jelentős feladatok várnak. Kiemelt szerepet kap a hazai tulajdonban lévő bankok piaci arányának növelésében, aminek legfontosabb következménye, hogy a döntések jó részét Magyarországon hozzák meg - tette hozzá.

Németh Lászlóné felidézte, hogy a magyar gazdaság teljesítményét már több nemzetközi szervezet is elismerte, 2010 óta az ország feldolgozta az örökül kapott problémákat. A magyar modell sikeres, az irányt tartani kell, "a tempót pedig növelni" - mutatott rá az államtitkár.

Kiemelte: Magyarország az egy főre jutó uniós támogatások alapján a második legnagyobb kezdeményezettje az európai uniós költségvetésnek, az uniós források elosztásában kiemelt szerepe lesz a Magyar Fejlesztési Banknak.

Emlékeztetett arra: 2014-ben döntöttek arról, hogy a banknál a vagyonkezelés szerepe csökkenni fog, a gazdaságfinanszírozás - és fejlesztés szerepe viszont erősödik, az MFB-nél ezért új működési modellt hoztak létre, az átalakításban nemzetközi tanácsadó is közreműködött.

Az MFB adózás előtti eredménye 2,5 milliárd forint volt 2014-ben, csoportszinten 8,1 milliárd forint lett az adózás előtti konszolidált nyereség, egyúttal jelentős megtakarítást értek el a működési költségek terén - mondta Nagy Csaba, a bank vezérigazgatója.

Jelezte: a mérlegfőösszeg tavaly év végén 1085,9 milliárd forintot tett ki, ami enyhén csökkent a 2013-s 1104,7 milliárd forinthoz képest.

Nagy Csaba emlékeztetett arra: tavaly június óta már nem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hanem a Miniszterelnökség alá tartozik az MFB, amely ma már új működési modellt követ, ennek lényege, hogy a bankcsoportban úgynevezett kompetencia-központokat hoznak létre.

Kifejtette: az elmúlt évben a bank 173 milliárd forint hitelt folyósított, a jól teljesítő hitelek aránya 84 százalékot ért el.

A vezérigazgató elmondta: a hitelállomány a 2013. évi 667 milliárd forintról 605 milliárd forintra csökkent tavaly, az állomány csökkenését elsősorban az önkormányzati adósságkonszolidáció idézte elő, ami önmagában 93 milliárd forinttal csökkentette a refinanszírozott programhiteleket.

Kifejtette: A rossz és kétes hitelek volumene 105 milliárd forintról 98 milliárd forintra (7 százalékkal) csökkent tavaly. Az elmúlt év során értékesített rossz és kétes hitelek bruttó értéke 12 milliárd forint volt.

Elmondta: jelentős stratégiai tranzakciókat hajtott végre az MFB, az energetika területén a FŐGÁZ Zrt. részvényeit vásárolta meg az MFB és az MFB Invest, az MFB nyereséggel értékesítette a Takarékbankban lévő részesedését, a MAG Zrt. feladatai az államigazgatáshoz kerültek át, és a társaság megszűnt.

Kifejtette: az MFB a 2014-2020. évi uniós programozási időszakban 700 milliárd forint EU-s pénzügyi eszközt kezel majd, ennyit juttat gazdaságfejlesztésre hitel, garancia, kombinált termékek, illetve kockázati tőke formájában.

Nagy Csaba elmondta: a forrásokat tavaly az MFB ismét a hitelpiacról vonta be, 150 milliárd forint keretösszegű zártkörű kötvényprogramot indított a Takarékbank szervezésében, ebből 50 milliárd forint névértékű kötvénykibocsátás valósult meg 2014-ben.

Kérdésre válaszolva Nagy Csaba elmondta: a Quaestor-ügyhöz kapcsolódó kétes követelésükre további értékvesztést nem kell képezniük, azt engedményezték, értékesítették az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt-nek.

A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta: az új szervezeti modell keretében, az átalakítások során bizonyos létszámleépítés, elbocsátás történt ugyan, de az összlétszám nem változik, "minőségi cseréket hajtanak végre".

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com