Matolcsy: a pénzügyi stabilitás a gazdasági növekedés alapja

Lámfalussy Sándor, az "euró atyja" munkásságának üzenete, hogy a pénzügyi stabilitás alapja, feltétele a gazdasági növekedésnek - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az idén harmadik alkalommal megrendezett Lámfalussy-konferencián hétfőn, Budapesten.

Az eseményen a monetáris politikát és a pénzügyi rendszert érintő aktuális kérdésekről tárgyalnak Európa jegybanki vezetői, meghívott banki szakemberek.

Matolcsy

Matolcsy György kiemelte, Lámfalussy Sándor rámutatott arra, hogy minden jól működő gazdaság alapja a pénzügyi stabilitás, a pénzügyi rendszerek instabilitása pedig súlyos gazdasági, majd később társadalmi válságot okozhat.

Szavai szerint egyfajta "mágikus háromszög" működik Lámfalussy munkássága alapján a gazdaságban, a pénzügyi stabilitás kell ahhoz, hogy strukturális reformokat lehessen megvalósítani, ezek alapozzák meg a gazdasági növekedést, a munkahelyek teremtését.

"Ha strukturális reformokról beszélünk, fontos, hogy stabil legyen a gazdaság, erős a politikai akarat ezek véghezvitelére" - emelte ki.

Matolcsy György felidézte, hogy két héttel ezelőtt részt vett az ázsiai befektetési fórumon, ahol meglehetősen pesszimista képet vázoltak fel a részt vevő szakemberek, gazdasági vezetők a világgazdaságról.

A felszólalók szerint romlottak a globális pénzügyi közösség kilátásai, hiszen a globális gazdaság minden alappillére - az Egyesült Államok, az EU, Kína és Japán - gyengélkedik, így nincsenek motorok, amelyek hajtani tudnák a világ gazdaságát - mondta Matolcsy György.

"Eljött az idő, hogy megvitassuk Lámfalussy Sándor örökségét.A pénzügyi stabilitás minden siker, minden jól működő gazdaság mögött ott van, ez a ő fő öröksége" - mutatott rá Matolcsy György.

Szavai szerint először meg kell teremteni a gazdasági-pénzügyi stabilitást, amelynek támogatásával elindulhatnak a strukturális reformok.Ennek a kettőnek megléte alapozhatja meg a fenntartható gazdasági növekedést, amelynek egyik fő értékmérője az új munkahelyek teremtése - mutatott rá a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com