Megfelelt az OTP az Európai Bankhatóság stressztesztjén

Az Európai Bankhatóság (EBA) által végzett banki stresszteszt eredményei alapján az OTP Bank elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 2018 végén az alappálya mentén 14,6 százalék lenne, míg a stressz-szcenárió esetén 9,2 százalék, szemben a 2015. év végi, az irányadó európai rendelet átmeneti rendelkezéseit nem tartalmazó 12,9 százalékos CET1 értékével.OTPAz OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a 2016. évi európai banki stresszteszten elért eredményét. A közlemény idézi a stresszteszt megállapítását, amely szerint a stresszpálya esetén számított 9,2 százalékos érték lényegesen meghaladja azt az 5,5 százalékos szintet, amelyet 2014-ben az EBA korábbi európai banki stresszteszt keretében elvárt küszöbértékként meghatározott.

A bank közölte: tudomásul veszi az EBA által közzétett, az európai banki stresszteszttel kapcsolatos bejelentéseket, és teljes mértékben elfogadja a vizsgálat eredményeit. Az európai bankokat érintő 2016-os stressztesztet az Európai Bankhatóság folytatta le, együttműködve a Magyar Nemzeti Bankkal, az Európai Központi Bankkal (EKB), az Európai Bizottsággal (EB), valamint az Európai Rendszerkockázati Testülettel (ESRB).

A 2016. évi európai stresszteszt nem tartalmaz olyan küszöbértéket, amelynek a vizsgált bankoknak meg kell felelniük, ehelyett olyan meghatározó információval szolgál, amelyet a 2016-os felügyeleti felülvizsgálati folyamat figyelembe vesz.

Ennek megfelelően az eredmény az illetékes hatóságoknak lehetőséget ad arra, hogy az OTP Bank esetében megállapíthassák, hogy a bank eleget tud-e tenni a minimum-, illetve pótlólagos tőkekövetelményeknek egy egységes módszertanon és feltételezéseken alapuló stressz-szcenárió esetén.

Az alap- illetve stresszforgatókönyv feltételrendszerét az EKB és ESRB együttesen határozta meg hároméves időszakra vonatkozóan. A feltételrendszer mind az alappálya, mind pedig a stresszpálya esetében a 2015. decemberi banki mérleg változatlanságával számol, és nem vesz figyelembe esetlegesen változó üzleti stratégiát, valamint menedzsment intézkedéseket.

Ennek megfelelően sem az alappálya, sem pedig a stressz forgatókönyv nem tekinthető eredmény-előrejelzésnek az OTP Bank Nyrt. esetében; ráadásul az alappálya megvalósulása esetén prognosztizált profit is lényegesen elmarad a menedzsment 2016-2018. közötti hároméves időszakra vonatkozó eredményvárakozásától - ismerteti közleményében az OTP Bank.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com