Megnyílt a felújított Klauzál téri vásárcsarnok

A vásárcsarnokok - eredeti funkciójukban való - felújítása illeszkedik a kormány vidékpolitikájához; a családi és kisvállalkozásokban megtermelt, kiváló minőségű magyar élelmiszer így közvetlenül eljuthat a hazai vásárlókhoz - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a fővárosi Klauzál téri vásárcsarnok felújítás utáni megnyitóján pénteken.Klauzál téri vásárcsarnokAz államtitkár hangsúlyozta, a kormány a családi gazdaságokat védő agrártámogatási rendszeren túl számos intézkedéssel próbál piaci versenyelőnyt teremteni a biztonságos hazai élelmiszereknek.

Ezek közé tartozik egyebek mellett a Hungarikum törvény, a Magyar Élelmiszerkönyv különleges minőségű és kézműves élelmiszerekre vonatkozó irányelvei, vagy a Hagyományok-Ízek-Régiók Program, amely a közösségi marketing eszközeivel segíti a magyar mezőgazdaság terményeinek piacra jutását - ismertette Zsigó Róbert.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az FM az idén meghirdette a Helyi Termék Éve programsorozatot is, amelynek kiemelt célja a helyi ellátási láncok megerősítése és a helyben készült kézműves termékek megismertetése a vásárlókkal.

A vevők egyre tudatosabban keresik a biztonságos, vegyszermaradék- és GMO-mentes, a közelben megtermelt élelmiszereket. Ezzel a tudatos vásárlói magatartással növelhető a magyar vidék eltartó képessége, valamint csökkenthető az élelmiszer-ellátási utak hossza, ami nagyban tehermentesíti a környezetet - fogalmazott Zsigó Róbert.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a nagy múltú Klauzál téri csarnok a felújítás után felsorakozhat Budapest idegenforgalmi látványosságai közé. A megnyitót követő sajtótájékoztatón Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere elmondta: a csaknem 120 éves vásárcsarnok felújítása mintegy 2 milliárd forintba került, ennek nagyobb részét a kerületi önkormányzat finanszírozta.

A Spar Magyarország 720 millió forinttal "szállt be", és kisebbségi, 1500 négyzetméternyi tulajdonrészt kapott a több mint 7000 négyzetméteres épületben. A Klauzál téri csarnokban található szupermarket vasárnaponként is nyitva lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com