Mintegy 450 millió forintos beruházás valósult meg Karcagon

Csaknem 450 millió forint uniós támogatásból újult meg Karcagon a városháza és az előtte levő tér, a vásárcsarnok, valamint a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - mondta a földművelésügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban vasárnap.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterFazekas Sándor a projekt záró rendezvényén azt mondta: a karcagiak a fejlődésnek olyan útját választották, amely összhangban van a kormányzati politikával, ebbe az irányba kell haladni a jövőben is.

Hozzátette: a fejlődésnek folytatódni kell, ezért kezdeményezte, hogy a 2016-os költségvetési javaslatban szerepeljen a városi rendőrkapitányság új épületbe költöztetésének terve.

Dobos László, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a 450 millió forintos beruházás - amelyet az építkezés során felmerült járulékos költségek miatt a karcagi önkormányzat 15-20 millió forinttal egészített ki - csak egy része annak a fejlődésnek, amely régóta tart, és folytatódni is fog.

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) szólt arról, hogy az átadott fejlesztés a lakosság életminőségét, megelégedettségét szolgálja.

A projekt keretében megvalósult a piac belső felújítása, az akadálymentesítés, irodahelyiségek és a szellőzőrendszer kialakítása.Megújult a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ homlokzata, megtörtént az épület belső átalakítása, a nyílászárók cseréje.Parkoló épült, megoldódott a csapadékvíz-elvezetés, felújították a tetőszerkezetet.

A városháza felújításánál akadálymentes liftet építettek be, felújították a közműveket, a tetőt, a homlokzatot, nyílászárókat cseréltek.A projekt keretében burkolták a városháza előtti teret, felújították a járdákat.

A beruházás a Széchenyi 2020 program pályázati támogatásával valósult meg.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com