MNB: kétszáz százalék felett a biztosítók tőkeszintje

A jegybank előzetes számításai szerint a biztosítási szektor szavatolótőke-feltöltöttsége 209 százalékos, egyetlen biztosító tőkeszintje volt 100 százalék alatt, ám az első negyedévben megvalósult tőkeemelés rendezte ennek az intézménynek a helyzetét is - közölte pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.MNBA jegybank azt követően adta ki jelentését, hogy az európai biztosítási szektorban idén bevezetett új, kockázatalapú tőkekövetelmény-számítási (szolvencia 2, S2) rendszerre való átállás óta a biztosítók a napokban először jelentették a 2016. január 1-jére vonatkozó szavatolótőke-adataikat az MNB-nek.

Egy biztosító egyesület adatai még nem ismertek, ám ott az MNB korai beavatkozásaként felügyeleti biztos vette át az irányítást - tette hozzá közleményében a felügyeleti jogokat is gyakorló jegybank.
A magyarországi biztosítási rendszer a rendelkezésre álló tőke szempontjából is biztonságosan működik - vonta le következtetését az MNB, bár hozzátették, hogy további elemzés és az adatok minőségi ellenőrzése szükséges még.

Közölték: úgy tűnik, a biztosítók - a tavalyi alapos felkészülést követően - sikeresen teljesítették az S2-rendszer egyik legfontosabb követelményét. Az MNB a közeljövőben olyan volatilitási tőkepuffer bevezetését fogja elvárni a hazai biztosítóktól, amely garantálja, hogy a tőkemegfelelés nagyobb mértékű rövid távú ingadozása ellenére a biztosítók szavatoló tőkéje folyamatosan megbízható módon elérje a tőkeszükséglet szintjét.

Az MNB azt is bejelentette, hogy rövidesen ajánlást ad ki a piaci szereplőknek az S2-höz kapcsolódó saját kockázat- és szavatolótőke-értékelési rendszer kialakításáról is, hogy a biztosítók előretekintő - az üzleti tervezésbe beépülő - módon mérlegeljék kockázati kitettségüket, s vezető testületeik tisztába legyenek az adott biztosítóval szemben felmerülő összes jelentős rizikóról. Idén július 1-jétől ennek keretében a biztosítóknak közép- vagy hosszú távú kitekintést is kell készíteniük a kockázatokról és a szavatolótőke-megfelelésről.

Az MNB az S2-szabályozásba tartozó, a biztosítók és viszontbiztosítók körültekintő és megbízható vállalatirányítási rendszerével kapcsolatos elvárásokról is előkészít egy másik ajánlást. Ez a jó gyakorlatok felsorolásával ismerteti majd - kiemelten a kockázatkezelés, megfelelés, aktuáriusi és belső ellenőri feladatköröknél - a stabil irányítási szerkezet létrehozásának és megfelelő működtetésének elveit.

Az ugyancsak július 1-jétől alkalmazandó szabályozás ugyanakkor nem korlátozza a biztosítók szervezeti felépítését, és feltételezi, hogy a biztosítók szervezetükön belül megfelelően szétválasztják a feladatokat, hatásköröket és felelősségeket.

A szavatoló tőke egy korrigált tőkeérték, amely az adott pénzintézet saját tőkéjének és az alárendelt kölcsöntőke összege. A szavatoló tőke értéke megmutatja, hogy egy esetleges csőd, vagy felszámolás esetén mekkora vagyon áll rendelkezésre a hitelezők, követeléseinek kifizetésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com