MNB: több lakás épülhet az nhp miatt

Az új lakások kínálati oldala fog bővülni azáltal, hogy a lakóingatlanok építésének lehetősége bekerült a növekedési hitelprogramba (nhp) - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornának.

MNB_logo_emblema_arany_hunNagy Márton az M1 műsorában közölte: a szerződéseket továbbra is 2015 végéig lehet megkötni, de a lehívási határidőt meghosszabbították 2016. december 31-ig, megengedték, hogy olyan beruházásokat is be lehessen venni az nhp-ba, amelyek a jövő év végéig fejeződnek be. Szavai szerint ez ösztönözni fogja a vállalkozókat arra, hogy időigényesebb beruházásokba is belevágjanak.

Azzal kapcsolatban, hogy igényelhető lesz lakóingatlanok építésére is a kölcsön, úgy fogalmazott: nem a lakosság, hanem továbbra is a kis- és középvállalati szektor juthat növekedési hitelprogramhoz, azonban beemeltek egy új hitelcélt, ezután, ha egy kkv lakóparkot építene, "elmehet a bankhoz, fölvehet növekedési hitelt, megépítheti az ingatlant, és értékesítheti a lakosságnak".

Mint mondta, sokszor lehet hallani, hogy nincs új építésű lakópark, nagyon szűkös a kínálat ebben a szegmensben - ezt fogja segíteni ez a bővítés. A kis- és középvállalatok építeni fognak új lakóparkokat, emelkedni fog az új lakások kínálati oldala. Hozzátette: az építési kedvet, a beruházási kedvet fogják növelni.

A terméktájékoztatóba emelik be ezeket a változtatásokat, ezt május közepére teszik be, onnantól kezdve a bankok használhatják, de a vállalkozók már érdeklődhetnek a bankjuknál - mondta. A növekedési hitelprogram kész van, csak egy hitelcélt emeltek be, ez "technikai kérdés" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com