Nem lesz piacmozgató adat a jövő héten

Jövő héten kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, de a korábban bejelentettek szerint nem várható a kamatszint változása. Ezen kívül kiskereskedelmi, valamint foglalkoztatottsági adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású.

A hét legfontosabb eseménye, hogy kedden tartja soron következő, októberi kamatdöntő ülését a monetáris tanács, piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a testület tavaly szeptemberhez hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén. A 2015 júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György, a jegybank elnöke bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy az MNB a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be. Szakértők nem várnak kamatváltoztatást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa február 23-i ülésén, és úgy vélik, hogy a kamat a jövő év végéig marad a jelenlegi szinten.

mnb

Szintén kedden jelenik meg a tavalyi és a decemberi kiskereskedelmi forgalomról szóló második becslés. A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bővülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak.

Szerdán a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi I-IV. negyedévi adatait közli a KSH. A harmadik negyedévben 1574 lakás épült, 290-nel 1(5,6 százalékkal) kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, a kiadott építési engedélyek száma 3035 volt, 97-tel (3,3 százalékkal) több a tavalyinál. Az év első kilenc hónapjában 4657 lakás épült, 9,5 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első három negyedévében, a kiadott építési engedélyek száma viszont 24 százalékkal, 8616-ra nőtt.

Pénteken a foglalkoztatottság-munkanélküliség 2015 novemberi és 2016 januári adatát teszik közzé. Az előző három hónapban, a múlt év október-decemberében 281 ezer volt a munkanélküliek száma, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra csökkent. 2015 egészét tekintve átlagosan 308 ezer volt a munkanélküliek száma, 35 ezerrel kevesebb, mint 2014-ben. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékos értéke 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel - 2,8 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 58 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 54 ezer fővel bővült, miközben külföldi telephelyen 6 ezerrel dolgoztak többen.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com