Nem számít jelentősebb elmozdulásra a szakértő a tőzsdén

Nem számít érdemi elmozdulásra a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértő.BÉTBallai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: közepes forgalomra, kivárásra, lassú oldalazásra számít a budapesti tőzsdén a délutáni amerikai makroadatok - közöttük a novemberi kiskereskedelmi forgalmi statisztika - megjelenéséig. Némi gyengülés lehet, de ahogy az elmúlt napokban mentesíteni tudta magát a BÉT a negatív nemzetközi hangulattól, ezt pénteken is teljesíteni tudja - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a jövő szerdai Fed-kamatdöntés az "év legfontosabb eseménye" lesz. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott kommentárja kiemeli: a reggeli kereskedésben a kormány bankadót módosító javaslata állhat majd az érdeklődés központjában.

A javaslat szerint az adó felső kulcsa további 0,07 százalékpontot csökken, ami pozitív a bankok számára, de az adó alapja 2016. adóévben is a 2009. adóévi magasabb adóalap lesz, nem a 2014-es, mint a korábbi tervezetben állt. A magyar részvények iránti érdeklődés a jövő hét szerdán esedékes Fed-kamatdöntés előtt némileg mérséklődhet - írták.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,61 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23 477,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forintot tett ki. A Mol 230 forinttal, 1,70 százalékkal 13 750 forintra erősödött, 951,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,84 százalékkal 5870 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 414 forintra nőtt, 465,1 millió forintos forgalomban. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5416 forintra esett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com