NFH: a magyar utazási honlapoknál nem találtak kirívó szabálytalanságot

Az utazási szolgáltatásokat kínáló magyar honlapokon nem találtak kirívó szabálytalanságot a fogyasztóvédők az Európai Unió összehangolt vizsgálata során - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az MTI-nek.

nfh_983_20100420185929_324Az Európai Bizottság ellenőrzési akciójában 27 tagország, Norvégia és Izland nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságai az elmúlt évben 552 utazási honlapot ellenőriztek, 382 esetében találtak az európai fogyasztóvédelmi jogszabályokkal ellentétes tartalmakat. A kifogásolt honlapok 62 százalékán javították a hibákat, a fennmaradó 38 százalék további szankciókra számíthat - írja honlapján az NFH.

Fülöp Zsuzsanna az MTI megkeresésére közölte: az európai ellenőrzés keretében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nyolc honlapot vizsgált, köztük szállásfoglaló portálokat, utazási irodákét és hotelláncokét, főleg olyan oldalak ellenőrzésére koncentráltak, amelyek népszerűek a magyar fogyasztók körében, és amelyeket leginkább használnak.

A nyolc vizsgált honlapból három esetében állapított meg a hatóság hiányosságot, kettőnél az általános szerződési feltételek (ÁSZF) nem voltak tárolható módon lementhetők, egy honlapon pedig nem szerepelt a fogyasztói panaszkezelés módja, illetve az ÁSZF nem volt elérhető a vásárlás előtt - tájékoztatott a szóvivő.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság levélben szólította fel a három kifogásolt honlap üzemeltetőjét arra, hogy szüntesse meg a hiányosságokat, és miután ennek valamennyien eleget tettek, így nem történt további intézkedés - közölte a szóvivő.

Az NFH honlapján közzétett tájékoztatás szerint az uniós vizsgálaton probléma volt, hogy a honlapon a kereskedő neve, e-mail címe nem volt feltüntetve, pedig ezt kötelező megadni. Hiányoztak a panasztételre vonatkozó egyértelmű utasítások, illetve a választható szolgáltatások ára, például a poggyászdíjat, a biztosítási díjat, az elsőbbségi beszállást nem választható elemként tüntették fel. Hiányosság volt az is, hogy a szolgáltatás teljes ára nem szerepelt központi helyen, amikor az internetes foglalás fő elemeit először lehet áttekinteni.

Az Eurostat e-vásárlási felmérése szerint az internet-hozzáféréssel rendelkező európai fogyasztók 32 százaléka foglalt online repülőjegyet vagy szállodai szobát 2012-ben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com