NFM: a jövő év első felében indulhat az újabb vasútfejlesztés

Az új, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásaiból finanszírozott vasútfejlesztések 2016 első felében indulhatnak meg legkorábban, a dél-balatoni vasútvonal vagy a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz munkálataival - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére pénteken.trainA tervezett beruházások kiemelt projektjei közé tartozik emellett a déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, a 44 kilométer hosszú Püspökladány-Debrecen vasútvonal fejlesztése, a debreceni állomás fejlesztése, a Szeged-Hódmezővásárhely-Gyula vasútvonal korszerűsítése és villamosítása 113 kilométer hosszan, valamint a Budapest (Rákos) és Miskolc közötti 174 kilométer vasútvonal korszerűsítése - írta a szaktárca.

A NFM emlékeztetett arra, hogy a kormány középtávon mintegy 450 kilométernyi vasútvonal villamosítását tervezi, 2018-ig pedig 400 kilométeren átfogó pályarekonstrukciót. A közlemény tájékoztat arról is, hogy a legutóbbi 6+15 jármű szállításáról szóló közbeszerzést is beleértve 2016 végére már 123 darab Stadler Flirt típusú motorvonatot üzemeltet majd a MÁV-Start.

A következő években 50 nagy befogadóképességű motorvonat beszerzése és 59 villamos motorvonat ETCS 2 közlekedésbiztonsági berendezéssel való felszerelése szerepel a tervekben. A kormány szándékai szerint 2020-ra a teljes budapesti elővárosi forgalom számára korszerű, kényelmes és energiahatékony motorvonatok állnak rendelkezésre - ismertette az NFM az MTI-nek adott válaszában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com