NFM: lezárult a KEOP-támogatások kifizetése

Lezárult a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásainak kifizetése, forrásvesztés nélkül összesen 1657 milliárd forintot fizettek ki - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Szabó Zsolt közölte: a 2007-2013-as fejlesztési ciklus utolsó KEOP-programját is lezárták, minden támogatást igénybe vettek. Mintegy 6553 támogatási szerződést kötöttek meg, a programban rendelkezésre álló 1480 milliárd forint 85 százaléka uniós forrás, 15 százaléka magyar költségvetési támogatás volt.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222

A kifizetett összeg az árfolyamkülönbözet és a magyar kormány többlettámogatása miatt magasabb ennél - ismertette.

Elmondta, csak 2015-ben, az utolsó elszámolási évben 1305 támogatási szerződést írtak alá, és 686,32 milliárd forintot fizettek ki. Az utolsó két évben sikerült az elérhető támogatások 60 százalékát lehívni, ami a hatékony intézményrendszernek köszönhető - tette hozzá.

Ismertetése szerint az utolsó másfél évben a támogatások elsődlegesen az egészségügyi intézményeket, a közféra intézményeit érintették. Országszerte 270 intézményben hajtottak végre energetikai megtakarítást eredményező fejlesztést, gyakorlatilag nincs kórház, ami ne kapott volna támogatást - mondta.

A gépbeszerzési pályázatok keretében lecserélték az elavult egészségügyi eszközöket, így 9 új MRI-, 20 CT- és 319 röntgenberendezést vásároltak - sorolta.

Szabó Zsolt kiemelte: a cél, hogy a következő, 2014-2020-as uniós fejlesztési időszak végére valamennyi magyarországi kórház energetikailag felújított, jól működő intézmény legyen.

Kitért arra, hogy az új fejlesztési ciklusban 1173 milliárd forint forrás áll rendelkezésre öt fő területre, közöttük a klímaváltozás hatásaihoz való igazodásra, a települési vízellátás és szennyvízkezelés fejlesztésére, az energiahatékonyság növelésére, a megújuló energiaforrások alkalmazására, a hulladékgazdálkodás, a kármentesítés és a természetvédelem fejlesztésére.

Szabó Zsolt tájékoztatása szerint az energetikai fejlesztések területén a jövőben is kiemelt a napenergia, a geotermikus energia és a biogáz falhasználásnak, illetve egyéb megújuló energiaforrások támogatása és fejlesztése.

Kérdésre válaszolva közölte: egyeztetik a lakossági energiahatékonysági pályázatok kiírását a Miniszterelnökségen, a konstrukció jóváhagyása májusban várható. Az NFM magyar forrásokra támaszkodva tervez kiírni lakossági energiahatékonysági pályázatokat.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com