NGM: a járműexport, valamint a gyógyszer- és élelmiszeripar is segítette a külkereskedelmet

A járműexport, valamint a gyógyszer- és élelmiszeripar teljesítménybővülése is segítette a külkereskedelmi dinamikát az idei első hét hónapban - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagálva.Nemzetgazdasági MinisztériumA KSH azt közölte, hogy júliusban 646 millió euró volt a kereskedelmi többlet, 208 millióval nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az első hét hónapban a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1189 millió euróval nőtt, és 4,852 milliárd eurót tett ki.

Marczinkó Zoltán István kiemelte: az egyenleget javította az energia árának csökkenése és a téli energiafogyasztás csökkenése is az enyhe tél miatt. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a most közölt adatok megfelelnek a várakozásoknak, hiszen számítani lehett arra, hogy a nyár folyamán valamelyest csökken a külkereskedelmi aktívum, de a júliusi többlet még így is tekintélyes.

Európai uniós összevetésben Magyarország első 5-10-ben van az aktívumot tekintve; kevés ország mondhatja el magáról, hogy az első hét hónapban mintegy 25 százalékkal nőtt éves összevetésben a külkereskedelmi többlete - fejtette ki Marczinkó Zoltán István.

Elmondta: a kedvező tendenciát segítette, hogy a járművek kivitele 24 százalékkal emelkedett január-júliusban az előző év azonos időszakhoz képest, illetve, hogy a gyógyszerek és gyógyászati termékek exportja is csaknem 21 százalékkal bővült.

Utóbbi szektorban a növekedés nemcsak a nagy gyógyszergyártó cégeknek, hanem az azoknak alapanyagot beszállító, vagy az exportpiacokon önállóan megjelenő kis- és közepes vállalkozásoknak is köszönhető - emelte ki Marczinkó Zoltán István.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy az orosz-ukrán válság miatt várt visszaesés az élelmiszeripari exportban nem következett be, szinten maradt a kivitel. Úgy vélte, a Volkswagen-botrány hatással lehet a magyar ipar teljesítményére is, de ezt még nem lehet számszerűsíteni, hiszen zajlanak a vizsgáltok.

Az NGM pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: augusztusban a szabadságolások hatása várhatóan még érződni fog, ezt követően azonban folytatódhat a külkereskedelem dinamikus bővülése az év hátralévő részében.
A tárca szerint a gyógyszerek exportja következő hónapokban is támogathatja a külkereskedelmi folyamatokat.

A növekedést egyrészt a gyártókapacitások bővülése, illetve a gyógyszerelosztó központok megjelenése eredményezte. A külkereskedelmi többletet segítette az enyhébb tél miatti alacsonyabb gázszükséglet, illetve az a tény, hogy az alacsonyabb olajár miatt a kőolajimport olcsóbbá vált - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com