Home / Gazdaság / NGM-államtitkár: a külső hatások miatt módosulhatnak az inflációs várakozások

NGM-államtitkár: a külső hatások miatt módosulhatnak az inflációs várakozások



A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakemberei 1,6 százalékos inflációval számolnak az idén, az árindex alakulását ugyanakkor jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi külső hatások, mint az olajárcsökkenés és az európai dezinflációs környezet – mondta a szaktárca pénzügyekért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Hornung Ágnes kifejtette: csak az elmúlt két hétben nagyságrendileg 20 százalékot esett az olajár, amelynek hatását bekalkulálni nem lehet, így nehéz meghatározni, pontosan mennyivel nőnek majd a fogyasztói árak. Emellett dezinflációs környezet jellemző, bizonyos hatások egész Európában lefelé húzzák jelenleg az árindexet.

Az államtitkár hozzátette: a külső hatásokat nehéz befolyásolni, az árindex még bármerre mozdulhat idén, a Magyar Nemzeti Bank által kitűzött 3 százalékos inflációs cél azonban pár éven belül megvalósítható. A tárca számításai szerint 2016-ban a külső hatások mintegy 1,5 százaléknyit csökkentenek az infláció mértékén, ami még mindig a jegybank 2 százalékos toleranciahatárán belül van.

há

MTI

Neked mi a véleményed?

Ajánló

informatika

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak …

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com