NGM: az utolsó negyedévben tovább gyorsulhat az ipar növekedése

Az utolsó negyedévben tovább gyorsulhat a magyar ipar növekedése, így az ágazat az idén jelentősen hozzájárul majd a bruttó hazai termék (GDP) bővüléséhez - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett részletes adatai szerint szeptemberben az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és az előző hónaphoz képest 2,9 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alapján.

ngm

Lenner Áron Márk az adatokat kommentálva kiemelte: a szeptemberi növekedés megfelel az előzetes várakozásoknak, és a kedvező adat mögött elsősorban a magyar járműipar teljesítménye áll, amelyhez felzárkózott az élelmiszer- és a gumigyártás.

Kifejtette, a járműipar kibocsátása csaknem 20 százalékkal nőtt szeptemberben az előző év azonos időszakához képest, és ez a kapcsolódó ágazatokra, például a gumiiparra és a beszállító kis- és közepes vállalkozásokra is kedvező hatással van.

Lenner Áron Márk elmondta: Magyarországon a földrajzi elhelyezkedés, a megfelelő infrastruktúra, valamint a szakképzett munkaerő miatt is érdemes beruháznia az ipari cégeknek. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni. Közép- és Északnyugat-Magyarországon, ahol sok hasonló cég telepedett meg, nehezebb munkaerőt találni, ami ugyanakkor pozitív hatással van a bérekre.

A KSH ugyancsak csütörtökön tette közzé az építőipar szeptemberi adatait: 8,1 százalékkal nőtt a termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz hasonlítva az építőipar termelése 8,3 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint.

Az NGM helyettes államtitkára ezekkel az adatokkal kapcsolatban kiemelte: nem igazolódtak azok a félelmek, hogy a 2007-2013-as uniós ciklus lezárásával lecseng az építőipari konjunktúra, a munkákat idén év végéig be kell fejezni, és nem lesznek új megrendelései a cégeknek.

Hangsúlyozta, a két európai uniós programciklus szerencsére összeért: már nyár elején is sok olyan pályázatot írtak ki, amelyekben építőipari részvételre van szükség, ami új megrendeléseket jelenthet.

Lenner Áron Márt szólt arról is, hogy közben magára talált a magyar lakáspiac is: ez a beruházási kedv élénkülésében és az áremelkedésben is tetten érhető.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com