NGM: ősztől új szabályok érvényesek az utazási vállalkozásokra

Ősztől új szabályok érvényesek az utazási vállalkozásokra, a kormány az európai uniós előírásoknak megfelelően módosította az utazási vállalkozók szakmai tevékenységéért felelős személyekre vonatkozó követelményeket - figyelmeztet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) üdvözli a változtatásokat.

ngmAz új előírások idén szeptember 2-tól lépnek hatályba, és nem érintik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő szakmai felelős személyek korábban megszerzett jogosultságát.

A közlemény kiemeli, hogy az eddig csak egyetlen képzőhely által szervezett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik.

A módosítás alapján a tevékenységért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítéssel, illetve hasonló korábbi OKJ szakképesítéssel vagy magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettséggel, vagy akár más egyéb felsőfokú végzettség.

Utazásszervezői, illetve utazásközvetítői engedély esetében e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős személynek.

A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat 7 év a középfokú szintű képesítés esetén, 5 év az általános bármilyen felsőfokú végzettség esetén vagy 3 év a turisztikai közgazdász szakképzettség, illetve egyes turisztikai/idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségek esetén.

Ezen kívül a szakmai felelős személynek a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal szükséges igazolnia.

A jogalkotó újra előírja, hogy a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a tisztséget. A szakmai felelős személy az utazási vállalkozásnál munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét - például megbízási jogviszonyban-, de hetente legalább 20 órában kell a tisztségével összefüggő feladataival foglalkoznia.

Az előírás azt a cél szolgálja, hogy a tevékenységért felelős személy a gyakorlatban is részt vegyen az utazási vállalkozás mindennapi tevékenységében, és biztosítsa annak folyamatos szakszerű működtetését.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak 2015. december 31-ig kell igazolniuk a hivatalnak, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak - közölte a tárca.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az új követelmények az utazási szakmai szövetségek bevonásával és közreműködésével kerültek kidolgozásra. Mindez a kormány és a szakmai érdekvédelmi szervezetek között fennálló hatékony és szoros együttműködés eredménye.

Molnár Judit, a MUISZ alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a változtatások az utasok biztonságát szolgálják. A most újra bevezetett szabályok korábban is léteztek, ez lényegében pontosító jogszabálynak tekinthető.

Üdvözölte azt is, hogy az új jogszabályba bekerült az a javaslatuk, hogy a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy helyen lehessen bejegyezve. Molnár Judit szerint ezzel meg lehet előzni, hogy az előírásoknak megfelelő szakmabeliek csak a nevüket adják egyszerre több utazási vállalkozáshoz.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com