NGM: újra kétszámjegyű növekedés az iparban

Újra kétszámjegyű növekedést mutatott a magyar ipari termelés az év tizedik hónapjában, azzal együtt, hogy októberben eggyel kevesebb munkanap volt - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az év további részében is hasonló növekedésre számítanak, mert a mind a magyar, mind a német bizalmi indexek azt mutatják, hogy a konjunktúra tovább tart.

ngm

A termelés az év első tíz hónapjában 7,1 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában, trendszerűen emelkedett - ismertette.

Lenner Áron Márk kitért arra is, hogy a növekedéshez idén a legnagyobb mértékben változatlanul a járműgyártás járult hozzá az ágazatok közül, a nyugat-európai járműipari keresletnek köszönhetően.Az elmúlt időszakban a magyarországi autógyártók és azok beszállítói bőven kaptak megrendelést, és a kereslet nem csökken - mondta.Némi kockázatot hordozhat a helyettes államtitkár szerint a kínai gazdaság lassulása, ez azonban közvetlenül a magyar ipari termelést egyenlőre nem érinti.

Ismertette: a járműipar mellett az ahhoz kapcsolódó ágazatokban, így a gumiiparban vagy a vegyiparban megnyíló uniós fejlesztési források járulnak majd hozzá a jövő évi növekedéshez.

Szavai szerint a magyar gazdaság és a magyar ipar is erősen exportvezérelt, az export több mint 80 százaléka az unióba, és ezen belül főleg Németországba, Ausztriába irányul.A maradék 20 százalékon osztozik a világ többi része, a kormány keleti-, majd a déli nyitás stratégiájával igyekezett új gazdasági kapcsolatokat kiépíteni, amivel diverzifikálni tudja az exportpiacokat - jelezte.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com