OECD-prognózis - Varga Mihály: rendkívül kedvező az előrejelzés

Rendkívül kedvezőnek nevezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javította a magyar növekedési kilátásokat.

OECDA tárcavezető az OECD éves miniszteri értekezletén Párizsban értékelte szerdán az MTI-nek a Gazdasági kilátások (Economic Outlook) című félévente megjelenő tanulmány legfrissebb kiadványát. Ebben a gazdasági szervezet 3 százalékos GDP-növekedést vár 2015-re Magyarországon, a tavaly novemberi 2,1 százalékos várakozásával szemben.

"Ez igen jelentős optimizmust mutat" - hangsúlyozta Varga Mihály.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a tanulmány kiemeli: "rendkívül kedvező változások történnek a gazdaság szerkezetében, nőtt a foglalkoztatás és a belső fogyasztás, ami mindenképpen emelni fogja a gazdasági növekedés mértékét".

A fejlett ipari országokat tömörítő OECD azt is kedvezőnek találta, hogy az olajárak tartósan alacsony szinten vannak.

"Ez segíti az olyan országokat, mint Magyarország, mert csökkenti a költségeinket és így javítja a kilátásainkat" - hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Az OECD az Európai Központi Bank intézkedéseit is kedvezőnek ítélte meg a monetáris könnyítés tekintetében, valamint az euró gyengébb árfolyamát, amely szintén az exportáló országoknak kedvez.

Az OECD a miniszter megítélése szerint jövőre is "kedvező növekedést" vár Magyarország esetében: 2,2 százalékos növekedéssel kalkulál, ami 0,5 százalékponttal magasabb az OECD novemberi előrejelzésénél és alig alacsonyabb a kormány 2,5 százalékos várakozásánál.

"A szervezet a világgazdaság növekedését is jobban ítéli meg a korábbiakhoz képest, összességében pozitív forgatókönyvet vázol fel a jelentésben" - mondta Varga Mihály. Hozzátette: "Magyarország szempontjából fontos, hogy folytatódjon a megkezdett gazdaságpolitika, amely az adócsökkentésen keresztül is növeli a belső keresletet, és beruházásokkal segíti azokat az exportáló cégeket, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a gazdaság növekedéséhez".

Az OECD éves miniszteri értekezletének idei fő témája a befektetések ösztönzése.

Ennek kapcsán a miniszter nagyon fontosnak tartja, hogy a nagyobb régiók és a nemzeti kormányok a befektetéseknek kedvező gazdasági környezetet alakítsanak ki. "A magyar kormány az elmúlt években erre törekedett" - mondta.

Pozitívnak értékelte az OECD azon értékelését, miszerint a 34 tagállam közül a magyar kormány tavaly az ötödik legnagyobb beruházási növekedést érte el.

Varga Mihály szerint Magyarország "jó példát tud mutatni", miután az adózási környezet, a foglalkoztatás támogatása és segítése, a szakképzési rendszer átalakítása, a beindult közmunkaprogram, amelynek alapvető célja, hogy mindenki a munkaerőpiacon találjon álláslehetőséget, összességében "kedvező befektetési klímát jelent, ami segíti azoknak a külföldi befektetéseknek a növekedését, amelyek az országban több munkahelyet teremtenek".

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com