Orosz embargó - Parragh: ki kell állni a magyar cégek kártalanítása mellett

Határozottan ki kell állni az orosz embargó miatt kárt szenvedő magyar cégek kártalanítása mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint. Parragh László az MTI megkeresésére csütörtökön elmondta: a tilalom minden félnek kárt okoz, és elképzelhető, hogy bővül az embargó sújtotta termékek köre is.

Parragh LászlóIsmertetése szerint az augusztus 7-étől meghirdetett embargó termékekre és nem konkrét vállalatokra vonatkozik, arra pedig nincs adat, hogy hány magyar-orosz vegyes vállalat tevékenykedik jelenleg.

Arra a kérdésre, ki tudják-e használni a magyar cégek azt, hogy Kazahsztán és Fehéroroszország nem csatlakozott az embargóhoz, azt felelte: bizonyosan lesznek, akik ezt kihasználják, de ugyanígy kihasználhatják ezt más országok is. Így például egy törökországi export könnyen lehet oroszországi vagy kínai reexport, vannak olyan 'technikák', amiken keresztül az embargó könnyen kijátszható.

"Ez egy macska-egér játék lesz, mert a másik oldalon az unió mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza, a vállalatok pedig megpróbálják kijátszani" - fogalmazott Parragh László.

Véleménye szerint az embargó azért sem célravezető, mert a reexport nem illegális tevékenység. Fehéroroszországot és Kazahsztánt pedig emiatt az ügy miatt különösen nehéz lenne embargó alá vonnia Oroszországnak - tette hozzá.

Kiemelte: minden ilyen technikának, mint az embargó, vannak nyertesei, akik extraprofithoz jutnak ezen keresztül. Az embargó mindenkinek kárt okoz, senkinek sem jó, annak sem, aki ellen hozzák, és annak sem, aki meghirdeti - szögezte le.

Parragh László kitért arra is, hogy Oroszország érdemben nem befolyásolható gazdasági szankciókkal, miközben mindenki kárt szenved. A közvetlen károkat lehet ellentételezni, mint ahogy ezt az EU ígérte, de szerinte ez csak időleges megoldás. Ha ugyanis egy vállalkozás kiszorul a piacról, akkor az adott évben keletkezett kárát megtéríthetik, de a jövő évi elmaradt hasznát már nem - mutatott rá. Hangsúlyozta: a kompenzáció így tehát csak részleges, de nagyon határozottan ki kell állni a magyar cégek kártalanítása mellett.

Az embargó másodlagos hatásai között az MKIK elnöke kiemelte: az egész unió gazdasága megsínyli az orosz export kiesését, hiszen Oroszország ezeket a termékeket majd beszerzi más országokból.

Az EU gazdasága az eladások kiesése miatt lelassul. Jelezte: ennek makrogazdasági következményei is lehetnek a magyar gazdaságra nézve, hiszen ha a jelenlegi törékeny növekedés lelassul vagy megáll, akkor elkezd nőni az államadósság, tarthatatlan lesz a költségvetés, ami megszorításokhoz vezethet. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ha egy cég az adott piacról kiszorul, akkor az embargó megszűnésével nem áll vissza automatikusan a 'régi rend', a piacot vissza kell hódítani - fűzte hozzá az elnök.

Rámutatott arra is, hogy sok ország abban érdekelt, hogy bejusson az orosz piacra, például Törökország és Kína. Magyarország most kiszorul egy olyan piacról, ahol eddig versenyben volt, és nagy kérdés, hogy utána hogyan juthat vissza.

A veszteségeket nehéz megbecsülni, de véleménye szerint hasonló mértékű lesz minkét fél részéről, közben pedig lesznek nevető harmadikok.

Az Európai Unió tagországai és Oroszország egymásra vannak utalva, alapesetben természetes szövetségnek kellene fennállnia közöttük - emelte ki. Az unió és Oroszország szoros szövetsége azonban a világ más gazdasági régióinak nem lenne előnyös - tette hozzá, megjegyezve: Európa és az oroszok kivételével az embargó mindenki más számára hasznos.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com