Raiffeisen: idén 2,2, jövőre 2,7 százalékos gazdasági bővülés

Az idén 2,2 százalékos, jövőre 2,7, 2018-ban pedig 2,9 százalékos gazdasági bővülésre számítanak a Raiffeisen Bank elemzői - mondta Török Zoltán, a hitelintézet vezető elemzője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A pénzintézet szakértői szerint idén az infláció éves szinten 0,4, jövőre 2, 2018-ban pedig 2,7 százalék lesz.

Raiffeisen-Bank-International-kulfoldibankszamla.info_

Török Zoltán kifejtette: elemzőik szerint az idei gyengébb első negyedéves gazdasági teljesítmény átmeneti lesz, a második negyedévtől a gazdaság egyre gyorsuló növekedési ütemére lehet számítani.

Gondnak nevezte ugyanakkor, hogy túl nagy a magyar gazdaság függése néhány ágazattól, illetve az uniós forrásoktól, és egyre nagyobb problémát jelent néhány ágazatban a növekvő munkaerő-, illetve szakemberhiány. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliség alacsony szinten, évi 5-6 százalékos rátán marad - fűzte hozzá.

Rámutatott: bár 2017-ben némileg növekszik az infláció, éves üteme elérheti a 2 százalékot, viszont arra számítanak, hogy a jegybanki alapkamat változatlanul 0,9 százalékon áll majd jövőre is.

Török Zoltán elmondta: a forint euróval szembeni árfolyama továbbra is az eddigi szűk sávban marad.
Úgy vélte, az ország felminősítései "benne vannak a levegőben", akár idén is befektetési kategóriába kerülhet Magyarország.

Az ország számára kifejezetten előnyös lenne az euró bevezetése, sok érv szól mellette, ellene kevesebb szempontot lehet felsorolni - kommentálta a vezető elemző Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentését, miszerint Magyarország az évtized végén csatlakozhat az euróövezethez.

Egy felmérésre hivatkozva Török Zoltán elmondta: a kelet-közép-európai régió azon országaiban, ahol bevezették a közös európai pénzt, így a balti államokban, Szlovéniában, Szlovákiában már "nagyon szeretik az emberek az eurót".

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com