Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a kínai Yanfeng autóipari beszállító cég

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírást követően kiemelte: a legfejlettebb technológiát alkalmazó Yanfeng segíti, hogy a magyar autóipar sikerrel átálljon az új ipari korszakra, továbbá részt vállal Magyarország hosszú távú fejlesztésében.

Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója elmondta: pápai telephelyén jelentős technológiai fejlesztést hajt végre a cég. Hozzátette: a stratégiai megállapodástól azt várják, hogy a kormánnyal való eddigi jó kapcsolatra építve még több területen - köztük az oktatásban - tudnak sikeresen együttműködni.



Szijjártó Péter kitért arra, hogy a világgazdaságban a technológiai változások túlszárnyalják a korábbi ipari forradalmak jelentőségét is, a digitalizációra, az elektromobilitásra, a XXI. századi fejlesztésekre alapuló ipar 4.0 új korszakot nyit a termelésben is. A miniszter elmondta: a magyar gazdaságban új korszakot jelent, hogy a felminősítések időszakába lépett, ezáltal a finanszírozási költségek csökkennek, az ország tőkevonzása javul.

Az idén az első tíz hónapban a beruházásösztönzési rendszeren keresztül 3,2 milliárd euró beruházás érkezett Magyarországra, míg tavaly egész évben 1,4 milliárd euró. Tavaly ezen a rendszeren keresztül 13 ezer új munkahely jött létre, az idén október végéig pedig az új munkahelyek száma már meghaladja a 16 ezret - ismertette a külgazdasági miniszter. Kiemelte, hogy a keleti működő tőke egyre inkább Európába jön, Magyarország feladata, hogy az éles versenyben helyt álljon.

Hozzáfűzte, hogy sikerrel járt a keleti nyitás politikának egyik fő célkitűzése, hogy Magyarország legyen a távol-keleti országok európai üzleti terjeszkedésének regionális központja. Szijjártó Péter méltatta, hogy a Yanfeng az elsőkörös autóipari beszállítók világpiacán vezető cég, a világban 93 termelő egységgel rendelkezik, 33 ezer embernek ad munkát. Pápán prémium kategóriás autók belső utasterének alkatrészeit gyártják, a magyar telephelyen 1870 embert alkalmaznak, ahol folyamatosan képzést biztosítanak, több magyar felsőfokú oktatási intézménnyel együttműködnek, szakmai gyakorlatra biztosítanak lehetőséget, továbbá a 14 százaléknyi magyar beszállítói hányadot folyamatosan növelik.

A vállalat hosszú távú magyarországi elkötelezettségét mutatja, hogy néhány hónappal ezelőtt bejelentették a 7,5 milliárd forintos beruházásukat, amely révén 450 új munkahelyet hoznak létre, ehhez a kormány 1,85 milliárd forint készpénztámogatást biztosított. A kormány a kínai vállalattal kötötte a 71. stratégiai partnerségi megállapodását - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: a stratégiai partnerek 164 ezer 425 embernek adnak munkát, a megállapodások óta ezek a cégek 13 ezer 633 új munkahelyet hoztak létre, a kutatás-fejlesztés területén 1325-tel több embert foglalkoztatnak, mint korábban.

A külgazdasági miniszter elmondta: Kína Magyarország 11. legfontosabb kereskedelmi partnere, az oda irányuló magyar export az idén eddig 22 százalékkal nőtt. Az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopát adja, az ipari kibocsátás 31,5 százaléka jön ebből az ágazatóból, ahol 151 ezer 690 ember dolgozik. Az autóipar kilenc havi termelési értéke 3 százalékkal meghaladja a tavalyi egész évi rekordot - tette hozzá Szijjártó Péter.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com