Századvég: kiemelkedő gazdasági növekedés várható Magyarországon

Európai uniós viszonylatban is kiemelkedő gazdasági növekedést vár 2014-re Magyarországon a Századvég Gazdaságkutató Zrt. - közölte a kutatóintézet az MTI-vel pénteken.

Logo_GDPA Makrogazdasági monitor és konjunktúraelemzésük legfrissebb, a 2014 harmadik negyedéves adatai alapján készült kiadványa szerint a bruttó hazai termék (GDP) az idén 3,4 százalékkal, 2015-ben 2,6 százalékkal nőhet.

Az éves infláció idén és 2015-ben is a jegybanki célszint és a maginfláció alatt marad, a kutatók szerint az idén 0,2 százalékkal csökkennek a fogyasztói árak, míg jövőre 1,6 százalékkal emelkednek.

A globálisan is nyomott inflációs környezet és laza monetáris politika, valamint a magyar gazdaság ciklikus pozíciója a hazai monetáris feltételek lazításának irányába mutatnak. Az elemzők a jövő év elején látnak lehetőséget az irányadó ráta átmeneti csökkentésére, úgy látják az idén 2,1 százalékkal zárja az évet az alapkamat, jövőre pedig 2,2 százalékkal.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. becslése szerint a költségvetés idei, valamint 2015. évi hiánya egyaránt némileg kedvezőbb lehet a kormányzati előirányzatnál, az államháztartás ESA95-egyenlege a GDP százalékában -2,8, illetve -2,3 százalék lesz.

A Századvég kutatói azt prognosztizálják, hogy jövőre évtizedes mélypontot érhet el a munkanélküliség, éves átlagos szintje az idénre várt 7,5 százalékról 7,1 százalékra csökken. A bruttó bérek emelkedését 2014-re 2,5, 2015-re 3,5 százalékra várják.

Az exportnál az idei 7,9 százalékos bővülés után, jövőre 6,4 százalékot, az importnál az idei 9,7 százalékos emelkedés után, 6,1 százalékos emelkedést prognosztizálnak. A folyó fizetési mérleg egyenlegét a GDP százalékában az idén 4,3, míg jövőre 5 százalékra teszik.

Az idei harmadik negyedéves folyamatokat értékelve megállapították: a gazdaság szerkezete a termelési oldalon 2014 harmadik negyedévében is kiegyensúlyozott maradt, a legfőbb nemzetgazdasági ágak közel azonos mértékben járultak hozzá a növekedés üteméhez. A hozzáadott érték szinte az összes nemzetgazdasági ágban bővült, bár a lendületvesztés általános jelenség volt.

Ez alól kivételt a mezőgazdaság képez, ahol a kedvezőtlen árfolyamatok és az orosz embargó ellenére is erősödött a növekedés. A legfőbb hajtóerőt az elmúlt negyedévben is az ipari termelés, ezen belül is a járműgyártás kivitele adta.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. várakozása szerint a gazdasági növekedés 2014-2015-ben egyaránt lendületes lesz, amelynek elsődleges forrását a belső felhasználás további emelkedése adja. Jövőre ugyanakkor a növekedés szerkezete visszaállhat a korábban tapasztalt kiegyensúlyozott pályára.

Az elemzők szerint jövőre az export újból meghaladja az import növekedési rátáját, vagyis a nettó export alakulása ismét pozitívan járulhat hozzá a gazdaság teljesítményéhez. A fogyasztásnövekedést jövőre a rendelkezésre álló jövedelem jelentős mértékű emelkedése biztosítja - vélik a Századvég elemzői.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com