Szijjártó: 5,3 milliárd forintból bővíti szolnoki gyárát az F. Segura

A beruházással 100 új munkahely jön létre, a gyár területe a bővítéssel 2,5 szeresére, 25 ezer négyzetméterre nő.

A Segura számos autómárka - például az Audi, a Mercedes, a BMW, a Porsche - számára gyárt motorhoz és autókarosszéria-elemekhez tartozó fém alkatrészeket, első külföldi termelőüzemét Szolnokon hozta létre - ismertette Szijjártó Péter.



A Segura Spanyolországban több gyárat is üzemeltet, több nemzetközi tervezőirodával rendelkezik világszerte. Kiemelte: az új, gyökeresen megváltozott nemzetközi körülmények miatt új stratégiákat kell alkotni, gyors döntéseket kell hozni, amivel az ország versenyképességét javítani lehet.

Januártól új befektetésösztönző rendszert vezettek be, az unió legalacsonyabb társasági adója mellett. Magyarország csak akkor tud versenyképes lenni, ha a megújult technológiai színvonalat képviselő vállalatok számára is megfelelő körülményeket tud biztosítani - fejtette ki. 2016-ban a magyar külgazdaság, és autóipar egyaránt rekordévet zárhatott - folytatta a miniszter. Az országba 71 beruházás érkezett 3,2 milliárd euró értékben, és 17 642 új munkahely jött létre, a magyar autóipar termelési értéke két százalékkal 7874 milliárd forintra nőtt, ezzel a teljes feldolgozóipari teljesítmény 30,1 százalékát adja.

Az autóipar több mint 155 ezer embert foglalkoztat, az itt előállított autóipari termékek exportárbevételének aránya meghaladja a 92 százalékot, ami jól bizonyítja az ágazat versenyképességét - mondta. Közölte: a Segura új beruházása hozzájárul ahhoz is, hogy Magyarország az Európai autóipari fejlesztéseinek zászlóshajója legyen. Francisco Segura Hervás, a Segura elnöke elmondta: a gyár alapkövét tíz évvel ezelőtt tették le Szolnokon, az újabb fejlesztéssel a csoport összes magyarországi befektetése eléri a 65 millió eurót. A gyártóterületet a fejlesztéssel 13 ezer négyzetméterrel növelik majd, új sajtológépet állítanak üzembe és új lézerhegesztő technológiát vezetnek be.
Az elnök a magyar munkaerő képzettségét méltatva elmondta, hogy a beruházás végére, 2018-ra a dolgozóik létszáma 285-re nő. Hangsúlyozta: nagy gondot fordítanak a munkaerő képzésére, ezért az elmúlt időszakban mintegy 6,3 millió eurót fektetett az alkalmazottainak specifikus képzésére.

A cég növekedésének zálogát is a humán tőkében látja, és egyetért a magyar kormánnyal abban, hogy a jövőben Magyarországnak nem mint alacsony bérköltségű országnak kell szerepet játszania. A cég közleménye szerint az új beruházás, a szolnoki termelő kapacitás bővítésével a vállalat a magyarországi éves forgalmának megduplázását tervezi. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 28 millió euró árbevételt ért el 2015-ben, adózott eredménye 3,9 millió euró volt.

Bene Ildikó, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a megyeszékhely motorja az ipari park, ahol a gépgyártás és az alkatrészgyártás jelenti a húzóerőt. Szalay Ferenc Szolnok polgármestere nagy jelentőségűnek nevezte a Segura újabb fejlesztését, amivel a legújabb technológia érkezett. Kiemelte, hogy a cégnél alacsony a fluktuáció a jó fizetések miatt. Kitért arra, hogy a szolnoki műszaki szakképzés fejlesztésén folyamatosan dolgoznak, a héten a szakemberigény felméréséről tárgyalnak cégekkel.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com