Több mint 700 millió forintos beruházás a Rondo Hullámkartongyártó Kft.-nél

Több mint 700 millió forintot fordít idén beruházásokra, a gyártási technológia fejlesztésére soroksári termelőüzemében a Rondo Hullámkartongyártó Kft. - közölte a cég az MTI-vel.pénzA következő hónapok beruházásai az üzemen belüli anyagmozgatás további automatizálását irányozzák elő.
Miklós Zsolt, a Rondo Kft. ügyvezetője elmondta: már az elmúlt években is jelentős lépéseket tettek az áruáramlási rendszer automatizálására. Az újonnan érkező berendezésekkel tovább rövidíthető gyártási folyamat átfutási ideje, valamint gyorsítható a vevőkiszolgálás.

Hozzátette, hogy ezzel együtt a gyártás volumene is nő az üzemben: míg 2015 első negyedévében 22 millió, az idén az év első három hónapjában már közel 23 millió négyzetméter hullámkarton készült a gyárban, és a társasságnál további növekedést terveznek a következő hónapokra is.

Az újabb beruházások egy hosszú távú technológia-fejlesztési programba illeszkednek. Ennek keretében a Rondo Hullámkartongyártó Kft. két évtized alatt immár több mint 10 milliárd forint értékben fejlesztett 24 ezer négyzetméter alapterületű, közel 200 munkavállalót foglalkoztató magyarországi termelő üzemében - közölték.

Az osztrák Ganahl család tulajdonában álló Rondo csoport első papírgyárát 1911-ben alapította meg Vorarlbergben. A csoport magyarországi leányvállalatát 1994-ban hozta létre Rondo Hullámkartongyártó Kft. néven, egy 40 ezer négyzetméteres telket vásárolva meg Soroksáron.

A cég mára évi 12 milliárd forint forgalmat lebonyolító vállalattá nőtte ki magát. A társaság több száz magyarországi gyártó és kereskedő céget szolgál ki környezetbarát, száz százalékban újrahasznosítható csomagolóanyaggal. Termékeik közel egyharmadát külföldön értékesítik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com