Több mint egymilliárd forinttal nőtt tavaly a MÁV pályadíj bevétele

A MÁV pályahasználati díjbevétele tavaly 91,5 milliárd forintra nőtt, az összeg 1,2 milliárd forinttal haladta meg a 2014-est - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.

A hálózati díjbevételen belül a MÁV pályavasúti alapszolgáltatásának díjbevétele tavaly csaknem öt százalékkal, 44 milliárd forintra növekedett. Ez részben az új partnervállalatok piacra lépésének köszönhető, ugyanis tavaly 37-ről 43-ra emelkedett a MÁV-val szerződéses viszonyban álló cégek száma - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a vasúti fuvarozók többféle díjat fizetnek az általuk megrendelt és igénybevett infrastruktúráért, így például alapszolgáltatásként a nyílt vasútvonalak használatáért, a jelző- és biztosítóberendezési szolgáltatásokért és a forgalom megszervezésért. Járulékos szolgáltatásként pedig az állomásokért, a felsővezeték-hálózat és üzemanyag kutak használatáért, a mozdony- és kocsi tárolásért. A járulékos díjakból is csaknem 40 milliárdos bevétele keletkezett a vasúttársaságnak, kiegészítő és egyéb szolgáltatások címén több mint 7 milliárd forint folyt be.

máv

Arról is beszámoltak, hogy a MÁV tavaly a hálózat-hozzáférési bevételekből mintegy 300 millió forintot teljesítményösztönző elemként visszatérített az árufuvarozó vasútvállalatoknak. A vasúttársaság ezzel kívánja ösztönözni a fuvarozókat, hogy minél korábban rendeljék meg a menetvonalakat és azt is támogatja, ha a szállítmányozók a közút helyett a vasutat, mint környezetbarát közlekedési módot választják.

A MÁV nyílt hozzáférésű pályahálózatán közlekedő személy- és áruszállító vonatok 2015-ben bruttó 39 milliárd tonnakilométert teljesítettek, a közepes és a kisebb vállalkozások tonnakilométer teljesítménye 20 százalékkal növekedett. Az árufuvarozási piac dinamikáját ezek a cégek adják - állapította meg a vasúttársaság.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com