Tolnában tovább csökkent az álláskeresők száma júniusban

Tolna megyében tovább csökkent az álláskeresők száma júniusban, májushoz képest 6,7 százalékkal, 2014 júniushoz képest 13,8 százalékkal kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván - közölte a megyei kormányhivatal az MTI-vel.

Az álláskeresők száma huszonnégy éve nem volt ilyen alacsony Tolnában, ahol a nyár első hónapjában 8817-en szerepeltek a kormányhivatal nyilvántartásában - írta közleményében Horváth Kálmán kormánymegbízott, hozzátéve, hogy 1991. augusztusban 8875 munkanélküli volt a megyében.

Allaskereses

A kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának munkaerő-piaci elemzése szerint júniusban 1048-an váltak álláskeresővé, ugyanakkor 1687-en léptek ki a munkaügyi rendszerből. Májushoz képest 3,3, tavaly júniushoz képest 11,2 százalékkal, 2526-ra csökkent a tartósan, legalább egy éve munka nélkül lévők száma.

Az összes álláskereső közül kevesebben voltak azok is, akik sem álláskeresési, sem szociális támogatásra nem voltak jogosultak, májusban 5093, míg júniusban 4729 ember tartozott ebbe a csoportba.

Tolnában a hónap során 775 dolgozót kerestek a munkáltatók, 542 embert közfoglalkoztatási programok keretében. A cégek a meghirdetett állások egyötödéhez nem igényeltek munkaügyi támogatást; jellemzően a kereskedelmi, a gépjárműjavítási ágazatba és a feldolgozóiparba kerestek munkavállalókat, a vendéglátásból 11 fős igény érkezett.

A kormánymegbízott kitért arra is, hogy májushoz képest 45 százalékkal több, 264 pályakezdő kérte nyilvántartásba vételét. Június végén 1285 fiatal álláskereső szerepelt a munkaügyi regiszterben, ami a májusi létszámnál 57 fővel, az előző év júniusi számnál 252-vel kevesebb.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com