Tovább nőtt az üzemanyag-fogyasztás az első fél évben

Az üzemanyagok fogyasztása 6,1 százalékkal emelkedett a magyar piacon az idei első fél évben, meghaladta a 1 milliárd 589 millió litert, ezen belül a gázolaj kereslete 7,0 százalékkal, a benziné pedig 4,7 százalékkal nőtt - ismertette a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára a legfrissebb adatokat csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Grád Ottó a növekedést részben a még mindig kedvező, literenkénti 320-330 forintos üzemanyagárakkal indokolta.
A szövetség összesítése szerint benzinből 623,04 millió liter fogyott, gázolajból pedig 966,74 millió liter az első hat hónapban.

mol

A benzinfajták közül a legnagyobb mértékben, 36,9 százalékkal a prémium benzin iránt emelkedett a kereslet, ebből összesen 27,7 millió litert vásároltak, ugyanakkor a 95-öst keresték a legtöbben: csaknem 593,3 millió litert adtak el belőle az első hat hónapban, 3,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A főtitkár beszámolt arról is, hogy a 98-as motorbenzin fogyasztása látványosan, 11,5 százalékkal 2,07 millió literre esett a vizsgált időszakban az előző év első feléhez képest, mint mondta: gyakorlatilag a prémium kategória veszi át a 98-as benzin helyét, amely néhány éven belül várhatóan teljesen kikerül a forgalmazási körből.

Bár jelentős a növekedett a prémium benzin-kereslet, a teljes értékesítés csupán 4 százalékát adja - hangsúlyozta a főtitkár.

A normál gázolajból 897,06 millió liter fogyott, 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, prémium gázolaj fogyasztása 42,7 százalékkal, 69,6 millió literre nőtt.

A MÁSZ 7 tagvállalatának töltőállomásai értékesítették a belföldön eladott összes benzin üzemanyag mintegy 75 százalékát és a gázolaj 66 százalékát.

Megemlítette azt is, hogy miközben a Magyarországon lévő mintegy 2000 töltőállomás 60 százaléka a MÁSZ tagvállalatainak kúthálózatához tartozik, a kiskereskedelmi üzemanyag-forgalom 70 százaléka ezeken a kutakon realizálódik.

Balogh Tibor, a szövetség alelnöke kérdésre válaszolva elmondta: rövid távon csupán kis mértékben növekedhet az üzemanyagok ára, 1-2 év múlva valamivel nagyobb emelkedésre lehet számítani, azonban a korábbi "100 dolláros álom" nem tér vissza.

Az üzemanyag-forgalom viszont még az idén elérheti a válság előtti, 2008-as szintet, köszönhetően a 2014-ben és 2015-ben - alacsony nyersolaj ár miatt - megugrott keresletnek.Az előző két év növekedési üteme azonban hosszú távon valószínűleg nem tartható - vélekedett az alelnök.

A szövetség honlapján fellelhető információk szerint tavaly az egész évben 7,6 százalékkal növekedett az üzemanyag-eladás az előző évhez képest a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai, a nagy üzemanyag-forgalmazók kútjainál, 2015-ben 3 milliárd 181 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon.

Ezen belül a gázolaj iránti kereslet 11 százalékkal, a benziné pedig 2,9 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.Benzinből 1,257 milliárd liter fogyott, gázolajból pedig 1,924 milliárd liter 2015-ben.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com