Új források nyílnak az önkormányzatok számára

Települési feladatellátásra új források nyílnak az önkormányzatok számára, a 3,5 milliárd forintos keretösszegre területi korlátozás nélkül valamennyi önkormányzat pályázhat - erről a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

belügyminisztériumPogácsás Tibor ismertette: 2 milliárd forint áll rendelkezésre a kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló létesítmények felújítására, karbantartására. Ilyenek például a bölcsődék, az egészségügyi intézmények. Példaként említette, hogy az óvodák esetében kritérium az, hogy legalább 70 százalékos legyen a kihasználtságuk.

Egymilliárd forintot szán a Belügyminisztérium a helyi utak, járdák, hidak felújítására, egy-egy önkormányzat 15 millió forintot kaphat a keretösszegből.

Az iskolai, óvodai tornatermek, a tömegsportot szolgáló létesítmények felújítására 500 millió forintos a keretösszeg.

A pályázatokat 2015. június 9-éig lehet benyújtani, a beérkezett kérelmeket augusztusban bírálják el.
Pogácsás Tibor felidézte: a múlt évben is voltak hasonló pályázatok az önkormányzatok számára, azonban szerényebb keretösszeg állt rendelkezésre.

Hozzátette: azok a pályázók, akik az első körben nem nyertek el támogatást, egy másodlagos elbírálás során az önkormányzati fejezeti tartalék terhére később kaphattak forrást. Úgy fogalmazott: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy erre az idén is lehetőség lesz.

Az államtitkár hangsúlyozta: az európai uniós pályázatokkal ellentétben ezek a pályázatok nem kapacitásbővítésről szólnak, hanem az önkormányzati intézmények felújítását teszik lehetővé. Az MTI kérdésére azt mondta, elsősorban azokat az önkormányzatokat kívánják segíteni, amelyeknek kisebb mértékű a helyi adóbevételük.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com