Újabb pályázatok és Hungarikumok Háza segíti a nemzeti értékek megőrzését

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) még ebben az évben újabb hungarikum pályázati forrásokat biztosít, és létrehozzák a Hungarikumok Házát Budapesten, amely a hazai és a nemzetközi közönség számára mutatja majd be a magyarság világnak adott értékeit - ezt a tárca közleménye szerint a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) megrendezett konferencián jelentette be csütörtökön Budapesten.

V. Németh Zsolt elmondta: a magyar nemzeti értékek, azon belül is a hungarikumok jelentős része szorosan kapcsolódik az agráriumhoz, a vidékhez és a természethez. Hozzátette, hogy az OMÉK az egyik legjobb fórum arra, hogy megmutassa: a hungarikumok ügyével miért az agrárgazdaságért és környezetügyért is felelős államtitkárság foglalkozik. Példaként említette, hogy a vásáron számos nemzeti érték, hungarikum megtalálható, így a szürkemarha, pálinka, akácméz, gyulai- vagy csabai kolbász, a nemzeti parkok világörökségi helyszínei, vagy akár a tárogató muzsika.

fm

Európában is egyedülállónak számít a hungarikum törvény, mint a nemzeti értékeket rendszerbe foglaló szabályozás - mondta Szakáli István Loránd, a tárca agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint. A jogszabály legnagyobb értékének nevezte, hogy alulról építkezik, meghatározza a kereteket, de nem akar túlszabályozni.

Kitért arra is, hogy a törvény az elmúlt 3 év tapasztalatai alapján a közelmúltban módosult, egyértelműbb lett a megyei értéktárak szerepe, szigorodott a hungarikum név használatának szabályozása. A változtatással új lendületet kapott a határon túli értékgyűjtés is, a Külhoni Értéktárban jelenleg összesen 106 nemzeti érték szerepel - közölte az FM.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com