A Brent olajfajta ára négyhavi mélyponton

Jelentősen gyengült, napközben négyhavi mélyponton is állt a Brent olajfajta ára hétfőn, mert egyre több jel utal arra, hogy mind több gonddal küzd a világ legnagyobb energiafelhasználója, a kínai gazdaság, amelynek így kevesebb kőolajra van szüksége.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 53,59 dollár volt 16.30 órakor, ami 1,03 dollár (1,89 százalék) csökkenés a pénteki záróhoz képest. A Brent hétfői napközbeni mélypontja eddig 53,36 dollár volt, ami négy hónapja legalacsonyabb jegyzés.

oil_980096b

Kína a világ legnagyobb energiafogyasztója, és jelentős az olajimportja. Elemzők attól tartanak, hogy a kínai részvénypiacok drasztikus gyengülése destabilizálhatja a gazdaságot, amely e nélkül is sok éve a legkisebb ütemben nő.

Hétfőn jelentősen estek az indexek a kínai részvénypiacokon. A sanghaji tőzsde fő indexe, a Shanghai Composite 8,48 százalékkal zuhant, míg a második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Composite Index 7,59 százalékkal esett.

Több tényező összejátszása idézte elő az utóbbi több mint 8 év legnagyobb napi veszteségét. Az utóbbi három hétben összehangolt kormányzati intézkedések révén csillagászati összegeket - közel 800 milliárd dollár köz-, illetve magánpénzt - pumpáltak a tőzsdékre az összeomlás megakadályozására, és így is csak szerény eredményeket értek el.

Mindez elpárologni látszik a hétfői profitrealizálás közepette, mivel a befektetők aggódnak a gazdaság lassulása miatt, ráadásul attól tartanak, hogy nem várható további lazítás a monetáris politikában.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com