A vártnál több új lakás talált gazdára az Egyesült Államokban júliusban

A vártnál erősebb ütemben növekedett és közel egy évtizedes csúcsra ugrott az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban júliusban.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölt jelentése szerint havi bázison szezonális kiigazítással 12,4 százalékkal több új lakást adtak el, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 2007 októbere óta a legmagasabb szintre, 654 ezerre emelkedett az egy hónappal korábbi 582 ezerről. Elemzők 9,6 százalékos növekedést, 580 ezres számot vártak júliusról.

usa

Éves összevetésben 31,3 százalékkal több újonnan épült lakást értékesítettek az Egyesült Államokban az év hetedik hónapjában. Tavaly júliusban 498 ezer volt az újlakás-eladások évesített darabszáma.

Az új lakások átlagára idén júliusban 355 ezer 800 dollár volt, 4,06 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A 294 ezer 600 dolláros mediánár viszont 0,48 százalékos éves csökkenést takar.

A júliusi újlakás-eladások ütemével számolva 4,3 hónapra lenne elég lakás a kereslet kielégítésére az előző havi 4,9 hónap után. Általában hat hónapot tekintenek egészséges mértékűnek a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásához.

A javuló munkaerőpiaci helyzetnek és az alacsony jelzálogkamatoknak köszönhetően bővült a kereslet az új lakások iránt.

Bár az új lakások értékesítése az összes lakáseladásnak nagyjából 10 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com