A Világbank csökkentette idei növekedési előrejelzését

A Világbank pesszimistábban ítéli meg a világgazdaság idei növekedési kilátásait, kiemelve, hogy a fejlődő országok növekedését visszaveti a nyersanyagárak csökkenése és a hitelek drágulása.

Szerda késő este közölt, idei második Global Economic Prospects című jelentésében a Világbank azt prognosztizálja, hogy a globális gazdaság az idén 2,8 százalékkal nő a januárban becsült 3 százalékkal szemben.

világbank

A nyersanyagárak csökkenése, különösen az olaj árának közel 40 százalékos zuhanása a korábban feltételezettnél súlyosabban érinti a nyersanyagexportőröket, ezért a fejlődő országok hazai összterméke az idén valószínűleg csak 4,4 százalékkal bővül a korábban jelzett 4,8 százalékkal szemben.

Ugyanakkor a globális növekedést segíthetik az alacsonyabb nyersanyagárak, ezért a nemzetközi pénzintézet érvényben hagyta a 2016-17-re vonatkozó korábbi 4 százalékos előrejelzését.

Kaushik Basu, a Világbank vezető közgazdásza kiemelte, hogy a növekedési kilátásokat illetően alapvető fontosságúak a hitelköltségek, és hangsúlyozta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek a jövő évig ki kellene tolnia a kamatemelést, elkerülendő a növekedés lefojtását és a valutaárfolyamok hektikus ingadozását.
"Azt javasoljuk az országoknak, különösen a fejlődő gazdaságoknak, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket" - mondta Basu.

A Világbank szerint az idén először India lesz a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága, az indiai GDP várhatóan 7,5 százalékkal bővül a januárban becsült 6,4 százalékkal szemben. A kínai gazdaság növekedését változatlanul 7,1 százalékra teszi a Világbank.

Kedvezőtlenebbnek látja a Világbank az Egyesült Államok kilátásait is, idei növekedési prognózisát 3,2 százalékról 2,7 százalékra szállította le és jövőre is csak 2,8 százalékra számít.

A vegyes gazdasági kilátások miatt az amerikai gazdaságnak is jót tenne, ha a Fed csak jövőre kezdene kamatemelésbe, mert a magasabb kamatok és az erősebb dollár nem használna az amerikai gazdaságnak, és kedvezőtlen hatással lenne más gazdaságokra is - mondta Basu, hozzáfűzve, hogy ez személyes véleménye.

A Világbank előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén 2,4 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal, 2017-ben pedig 2,7 százalékkal növekszik. A bank csak az idei prognózison változtatott, a januári előrejelzéshez képest 2 százalékról 2,5 százalékra javította növekedési előrejelzését.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com