Egyre borúlátóbbak, de nem reményvesztettek az európai vállalatok Kínában

Az európai vállalatok a korábbinál borúlátóbban ítélik meg lehetőségeiket a kínai piacon, összefüggésben a kínai gazdaság növekedési ütemének lelassulásával és a reformok akadozó végrehajtásával - áll az Európai Kereskedelmi Kamara Kínában működő tagvállalatai között végzett felmérésben, amelynek eredményét kedden ismertették Pekingben.

Ennek ellenére egyértelmű többségük növelné befektetéseit, amennyiben nagyobb piaci részesedéshez jutna - közölte Jörg Wuttke, a kamara elnöke. Mint mondta, az európai vállalatoknak ütemtervet kellene készíteniük, amelyben meghatároznák, mely területeken, hogyan vehetnék ki részüket Kína fejlődéséből "ezekben a gazdasági nehézségekkel terhelt időkben".

kína

A jelentés szerint a kínai kormányzat, a gazdaságirányítás egyelőre nem tudta beváltani arra vonatkozó ígéretét, hogy nyitottabbá és versenyképesebbé teszi a kínai piacot a külföldi alapítású vállalatok előtt. A megkérdezett cégek 41 százaléka válaszolt úgy, hogy felülvizsgálja kínai tevékenységét, és létszámleépítéssel is járó költségcsökkentést hajt végre.

A válaszokból arra is következtetni lehet, hogy azoknak az európai vállalatoknak az aránya, amelyek hajlandók támogatni a kutatási, fejlesztési projekteket, a tavalyi 85 százalékról 72-re esett vissza.

A vállalatok 47 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bővíteni akarja tevékenységét, s bár még ez is viszonylag magas arány, a 2013-as felméréshez képest 39 százalékpontos visszaesésről tanúskodik. Akkor a válaszadók 89 százaléka tervezett újabb befektetéseket.

A kamara és a jelentést vele partnerségben elkészítő Roland Berger vezető nemzetközi stratégiai tanácsadó cég felhívta a figyelmet arra, hogy a lassuló gazdasági növekedés hatásai szinte minden iparágban egyaránt sújtják a kínai és az európai vállalatokat. Hozzátették azonban: az európai cégeknek egyre inkább szembesülniük kell azzal, hogy a hazaiak mellett - megkülönböztetésük révén - a versenyben hátrányt szenvednek. Ez a felmérésben a válaszadók 57 százaléka szerint egyértelmű.

A megkérdezettek 56 százaléka érzi úgy, hogy nehezednek az üzletkötés körülményei, ami 5 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és 70 százalékuk nem érzi, hogy "szívesebben látnák" az országban, mint 10 évvel ezelőtt.

A vállalatok 58 százaléka úgy véli, hogy tevékenységét hátrányosan befolyásolja az internet korlátozása; 17 százalékponttal többen vélekednek így 2015-höz viszonyítva.

A felmérést értékelők szerint a multinacionális vállalatok "aranykorának" egyelőre vége, sőt a helyzet további rosszabbodására lehet számítani.

Az európai befektetések értéke 2015-ben 9,3 milliárd eurót tett ki, 9 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Ez arra utal, állapították meg, hogy Kína kezdi elveszíteni korábbi - a befektetési portfóliók területén mutatkozó - kiváltságos pozícióját sok európai vállalat szemében.

Ennek csak egyik oka a gazdasági növekedés lelassulása, a többi a strukturális átalakulás nehézkessége, a Kína növekvő eladósodottsága miatti aggodalom, a gyengülő export és a befektetések megtérülésének elhúzódása - állapította meg a kamara az 1300 európai vállalat megkérdezése alapján készült jelentésében.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com