EKB igazgatósági tag: az euróövezetnek szüksége van Görögországra

Az euróövezetnek szüksége van Görögországra, a görög bankrendszer működőképes, az EKB pedig mindaddig folytatja a sürgősségi likviditási támogatást, amíg azt az uniós törvények lehetővé teszik - jelentette ki Benoît Couré, az EKB Igazgatóságának tagja a görög Kathimerini napilapnak adott interjúban.

ecbAz érvényben lévő támogatási program hatályát februárban hosszabbította meg az Eurogroup június 30-ig azzal a kikötéssel, hogy egy újabb program elindításához maradéktalanul eleget kell tenni a mostani program folyósítási feltételeinek - mondta. Hozzátette, hogy a görög kormánynak minden figyelmét a program sikeres lezárására kellene fordítania.

Ha a görög kormány nem fizeti ki az IMF-hitel következő részletét, az nagyban megnehezíti majd a bankok dolgát a gazdaság hitelezésében, hiszen a működésükhöz szükséges fedezetként szolgáló államkötvények elveszítik az értéküket - figyelmeztetett a cikkben Benoît Couré.

Hangsúlyozta azonban, hogy görög bankrendszer tőkeellátottsága a mentőcsomag keretében elmúlt két évben kapott tőkeinjekcióknak és az elvégzett szerkezeti átalakításnak köszönhetően javult, amit az EKB elmúlt évi terhelési próbája is igazolt.

A nem teljesítő hitelek persze változatlanul nagy terhet rónak a bankok mérlegére. A görög bankrendszer rendbetételében elért eredményeket azonban sajnos mostanában politikai viharok árnyékolják be - jegyezte meg.

A görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatásáról (emergency liquidity assistance, ELA) szólva Benoît Couré elmondta, hogy az EKB Görögország jegybankjaként mindig is betöltötte a pénzügyi rendszer támogatásában neki kirótt szerepet annak érdekében, hogy a bankok képesek legyenek finanszírozni a gazdaság működését. Ez a szerepkör a gyakorlatban azt jelenti, hogy az EKB a működőképes bankokat mindig is támogatni fogja, bármekkora terhelésnek is legyenek kitéve.

Feladatát azonban az EKB törvényes keretek között végzi - hangsúlyozta az Igazgatóság tagja. Az uniós törvények pedig két dolgot követel meg az Európai Központi Banktól: egyrészt csak fizetőképes bankoknak hitelezhet, másrészt csak megfelelő fedezet ellenében nyújthat hitelt. Jelenleg Görögországban mindkét feltétel teljesül - szögezte le.

Ahogy azt Mario Draghi, az EKB elnöke a legutóbbi sajtókonferencián is leszögezte, korai lenne a Görögország euróövezeti kilépésével foglalkozni. Az euróövezetnek éppen úgy szüksége van Görögországra, mint Görögországnak az euróra - mondta Benoît Couré, az EKB hat tagú Igazgatóságának tagja a görög Kathimerini napilapnak adott interjúban.

https://www.ecb.europa.eu/press/inter/date/2015/html/sp150422.en.html

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com