Financial Times-felmérés: sok elemző kétli, hogy az EKB növeli jövőre a mennyiségi enyhítés keretét

Az európai elemzői közösségen belül sokan kétlik, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) 2016-ban emelné a gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési program eszközvásárlási összegét a Financial Times hétfőn ismertetett felmérése szerint.

A londoni gazdasági napilap körkérdésébe bevont közgazdászoknak csaknem a fele azt jósolta, hogy az EKB "semmit sem csinál" a következő egy évben, így várhatóan nem is bővíti a mennyiségi enyhítésre szánt keretet, amely a jelenlegi havi ütemezés és a program tervezett időtartama alapján 1460 milliárd euró.

Végtörlesztés: Financial Times

Az EKB a piac által feszülten várt december 3-i ülésén mínusz 0,3 százalékra csökkentette betéti kamatát, bővítette az eszközvásárlási programba bevont értékpapírok körét, mennyiségi enyhítésének határidejét pedig meghosszabbította fél évvel legalább 2017 márciusáig, de a havi 60 milliárd eurós keretösszeget változatlanul hagyta.

A piacon ez komoly csalódást okozott, mivel az elemzők és a piaci szereplők zöme a mennyiségi enyhítésre fordított havi keret jelentős emelését várta.

Ennek a várakozásnak a magyar monetáris politika pályájára szóló londoni elemzői előrejelzésekben is meghatározó szerepe volt.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege például már hetekkel az EKB decemberi ülése előtt jelentősen módosította a közép-európai EU-gazdaságok monetáris politikájára adott prognózisát, arra a várakozására alapozva a felülvizsgálatot, hogy az EKB 10 milliárd euróval havi 70 milliárd euróra emeli eszközvásárlási programjának keretösszegét.

A JP Morgan londoni elemzőinek korabeli előrejelzése szerint egy ilyen döntés növelhetné a közép-európai EU-gazdaságok jegybankjainak hajlandóságát a negatív előretekintő reálkamatok elfogadására, és ennek alapján a térség központi bankjai tovább enyhíthetik monetáris politikájukat.

A cég ezt figyelembe véve alapeseti előrejelzésként jósolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legnagyobb valószínűséggel 2016 első negyedében újabb monetáris enyhítési ciklusba kezd, és 0,35 százalékponttal 1,00 százalékra csökkenti alapkamatát.

A Financial Times hétfőn ismertetett elemzői felmérésben a válaszadók többsége ugyanakkor egyetértett abban, hogy az EKB és az amerikai jegybanki feladatokat ellátó Federal Reserve széttartó monetáris politikája miatt az euró az EKB mennyiségi enyhítési keretének emelése nélküli is az 1 dollár/eurós árfolyamparitásra gyengül jövőre az idei év elején mért 1,20 dollár/euróról.

A Fed e hónapban - csaknem egy évtized után először - emelte irányadó kamatát, a szövetségi kamatcélsávot, a zéró felé tartó addigi szintről 0,25-0,50 százalékra.

A londoni elemzői közösségben vannak agresszívabb előrejelzések is az euró jövő évi dollárárfolyamára; egyes elemzők nem zárják ki a paritás alá gyengülő eurót sem.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics legutóbbi előrejelzésében közölte: jelenlegi várakozása szerint az EKB és a Federal Reserve irányadó kamatai között 2017 végére már 300 bázispont lesz a különbség. A cég szerint ez lenne a legnagyobb kamatkülönbség 1993 óta, az euró megjelentése előtti időkre a német jegybanki alapkamatot alkalmazva összehasonlításként.

Ebben a környezetben a ház modellszámításai szerint az euró akár 0,70 dollár/euróra is gyengülhet, ami - az eurót megelőző bilaterális árfolyamok súlyozva átszámított szintetikus euróárfolyama alapján - az 1980-as évek közepe óta a leggyengébb árfolyam lenne.

A Capital Economics londoni elemzői szerint mindazonáltal óvatosan kell megítélni a monetáris politika és az árfolyammozgások összefüggéseit, nem utolsósorban a körkörös oda-visszahatások mechanizmusa miatt.
Ha ugyanis például a dollár túlságosan megerősödik, az önmagában gátat szabhat a Fed kamatemeléseinek, ha pedig az euró nagyon nagyot zuhan, az EKB a monetáris politika szigorítására kényszerülhet.

A ház mindezt egybevetve 0,95 dollár/eurós árfolyamot vár 2016 végére, és azt jósolja, hogy az euró 2017-ben - a Fed várható szigorítási ciklusának vége felé - is csak a paritásig erősödik vissza.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com