Görög adósság - Német lap: újabb mentőprogramra lehet szüksége Görögországnak

Nagy valószínűséggel rövidesen újabb mentőprogramra lesz szüksége Görögországnak az államcsőd elkerüléséhez - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a görög államadósság-válság kezeléséről szóló tárgyalásokon részt vevő forrásokra hivatkozva.

IMF_LogoA lap szerint a válságkezelő programokat szervező intézmények - az Európai Bizottság (EB) az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - körében növekvő aggodalommal szemlélik a jelenlegi, második program lezárására irányuló tárgyalások alakulását.

Athén és az intézmények álláspontja között továbbra is nagy a távolság, és "egy kicsit olyan az egész, mintha a Titanicon utaznánk" - mondta a Welt am Sonntag egyik forrása, aki szerint "a hangulat ugyan valamivel jobb, mint korábban, de ez mit sem ér, ha közben süllyed a hajó".

Görögország akkor sem lábal ki egyhamar az államadósság-válságból, ha sikerül megállapodásra jutni és Athén megkapja a második hitelcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét, mert a törlesztési kötelezettségek miatt már nyáron kiürülhet az államkassza. Ezért a harmadik mentőcsomagról "már most tárgyalni kellene" - mondta a lap egyik forrása.

Egyes becslések szerint az athéni vezetés legfeljebb a májust vészelheti át az utolsó pénzügyi tartalékok mozgósításával. Mások szerint a radikális baloldali Sziriza vezette kormány június közepén vagy végén találja majd szembe magát azzal a dilemmával, hogy a nyugdíjakat fizesse-e ki, vagy inkább utalja át az IMF-nek az aktuális törlesztőrészletet.

A tárgyalások egyes résztvevői már nagyon várják, hogy előálljon ez a helyzet, mert azt remélik, hogy a görög kormány végre felismeri, hogy reformok nélkül nem számíthat támogatásra. A végletesen szorult helyzet "lesz remélhetőleg a pillanat, amelyben megtörténik a fordulat" - mondta a Welt am Sonntag egyik forrása, megjegyezve, hogy igen hamar eljöhet ez a pillanat, "akár már a jövő héten".

Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy vasárnapi lapinterjúban felvetette, hogy akár egy újabb, harmadik mentőporgamot is lehetne szervezni Görögországnak, de csak akkor, ha Athén végrehajtja a segítség feltételeként megszabott reformokat.

Az alkancellár hangsúlyozta, hogy a Grexit - Görögország távozása az euróövezetből - nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is rendkívül veszélyes lenne. "Nem bízna senki Európában, ha az első nagy válságban szétesünk" - mondta Sigmar Gabriel a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.

Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült az EB, az EKB és az IMF szervezésében összeállított hitelkeretekből, cserébe megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania.

A támogatási program befejezéséhez az eurócsoportnak - az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak - jóvá kell hagynia a görög kormány részletes reformjavaslatait, különben nem folyósítják a második csomag utolsó részletét.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com