Gyors emelkedésnek indult az INA-részvények árfolyama a horvát tőzsdén

Az INA-részvények árfolyama szombat óta 9,37 százalékkal emelkedett, jelenleg a részvények 3199 kunáért (131 434 forint) forognak.

Ám mindössze 14 részvényt adtak el a hétvége óta. A horvát kormány vásárlási szándékának bejelentését követően az INA részvényei megfigyelés alatt állnak. A horvát kormány azután döntött az INA-részvények visszavásárlásáról, miután értesült arról, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szemben indított döntőbírósági eljárást. Andrej Plenkovic szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a genfi döntőbíróság szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között.



A Mol-csoport vasárnapi közleményében azt írta: megkapták a nemzetközi választott bíróság döntését. A döntés abban a választott bírósági perben született, amelyet Horvátország indított a Mol Nyrt. ellen 2014-ben. A Nemzetközi Választottbíróság úgy rendelkezett, hogy Horvátországnak a "vesztegetésre, a vállalatirányítási jogokra és a 2003-as részvényesi szerződés megszegésére vonatkozó követeléseit" elutasítja. Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé. Arra vonatkozólag, a horvát kormány miből vásárolná vissza az INA részvényeit a Moltól, nincs hivatalos bejelentés. Sajtóértesülések szerint három modell mellett dönthet a kabinet.

Elsőként említik, hogy a Mol részesedésének egy részét az INA-ból a Horvát Elektromos Művek (HEP) vállalat vásárolhatja vissza, további részvényeket pedig az állam venne meg kedvezményes kölcsönből. Második lehetőségként a nyugdíjalapokat vetik fel, míg harmadikként, a legvalószínűbb opcióként rövid lejáratú alacsony kamatozású hitelt jelölnek meg a lapok.

Szakértők szerint minden bejelentés és spekuláció további befolyással lehet a részvények árfolyamára. A Mol 2003-ban, az INA privatizációja során szerzett 25 százalék plusz egy részvény mértékű részesedést a horvát olajvállalatban, majd később 49,1 százalékra emelte tulajdonhányadát. A Mol az 50 százaléknál kisebb tulajdonosi részesedése ellenére irányítási jogokkal rendelkezik az INA-ban.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com