IMF: nem üzleti hitel Ukrajna 3 milliárd dolláros orosz tartozása

Nem üzleti hitelt testesít meg az orosz nemzeti vagyonalap birtokában lévő 3 milliárd dollár ukrán kötvény - írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán este kiadott közleménye.

Az IMF igazgatóságának döntése szerint az Ukrajna által 2013. december 24-én 3 milliárd dollár névértékben kibocsátott és az orosz nemzeti vagyonalap (National Wealth Fund, NWF) birtokában lévő kötvény nem magánjellegű kereskedelmi, hanem kormányközi megállapodáson alapuló hitel.

imf

A közlemény leszögezi: az NWF az orosz kormány megbízásából tartja birtokában a kötvényt, valamint a hitel folyósítása során is az orosz kormány képviseletében járt el.

Döntése indoklásában az IMF igazgatósága kiemeli, hogy az orosz kormány azért vette igénybe az NWF szolgálatait, mivel a költségvetésben nem volt erre a célra elkülönített alap, így nem állt módjában közvetlen hitelt nyújtani Ukrajnának. Mivel pedig az NWF alapszabálya nem engedte meg befektetésre nem ajánlott kategóriába tartozó kötvények vásárlását, azt kifejezetten az ukrán hitel lehetővé tétele érdekében kormányhatározattal kellett módosítani - írja a közlemény.

Az IMF igazgatóságának döntése szerint tehát a szóban forgó ukrán kötvény nem esik Ukrajna nemzetközi befektetőkkel kötött adósság-átalakítási megállapodásának a hatálya alá.

Vlagyimir Putyin orosz elnök november közepén jelentette be, hogy abban az esetben, ha az Egyesült Államok, az Európai Unió vagy nemzetközi pénzintézetek garanciát vállalnak az ukrán törlesztésre, Oroszország lehetővé teszi a tartozás egyenlő részletekben történő kifizetését három év alatt.

Az IMF korábban a törlesztés egy éves elhalasztására tett javaslatot.

Ukrajna viszont számos alkalommal jelezte, hogy nem hajlandó visszafizetni az Oroszországgal szemben fennálló adósságot, ha azt nem vonják be a magánhitelezőkkel létrejött adósságcsökkentési megállapodás hatálya alá.

Az orosz elnök szóvivője december elején figyelmeztette Kijevet: Oroszország fizetésképtelenné nyilvánítja Ukrajnát, ha az nem rendezi időben a vele szemben fennálló adósságát.

Az IMF jelenlegi szabályai tiltják hitelek folyósítását olyan országoknak, amelyek nem törlesztik lejáró kötvényadósságukat.

Az IMF tehát saját szabályai szerint nem folytathatja majd az ukrán mentőcsomag folyósítását, ha Ukrajna nem törleszti Oroszországgal szemben fennálló adósságát és ezzel együtt veszélybe kerülnek az IMF programjához kötött más nyugati finanszírozási programok is.

A valutaalap igazgatótanácsa márciusban hagyta jóvá az Ukrajnának szánt új, 17,5 milliárd dolláros, négyéves futamidejű hitelkeret-programot. A stabilizációs programok, strukturális reformok támogatására szolgáló - közép- és hosszú távú - hitelkeretet biztosító kibővített megállapodással (Extended Fund Facility, EFF) a tavaly kötött készenléti hitel-megállapodást váltották fel.

A szóban forgó kétéves lejáratú ukrán kötvény kuponja, évenként fizetendő kamata öt százalék. Ukrajna eddig mindig időben rendezte féléves kamatfizetési kötelezettségét, tavaly december végén 75,5 millió dollárt utalt át, miután az első fizetési határidőre 73,33 millió dollárt teljesített június 20-án. Az idén június 22-én 75 millió dollárt utalt át Ukrajna, az utolsó kamattartozását pedig decemberben kell rendeznie, amikor a 3 milliárd dolláros tőketartozást is vissza kell fizetnie.

Október végén Ukrajna devizatartaléka 12,962 milliárd dollár volt, 188 millió dollárral több az egy hónappal korábbinál.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com