Kamatdöntés - Londoni elemzők: a keddi kamatcsökkentés biztos, június lesz érdekes

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint biztosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 0,15 százalékponttal 1,65 százalékra csökkenti alapkamatát keddi kamatdöntő ülésén.

MNB_logo_emblema_arany_hunA citybeli elemzői közösség szerint a következő, júniusi kamatdöntő ülés lesz igazán érdekes abból a szempontból, hogy az MNB az addig beérkező újabb infláció adatsor hatására miképp dönt az enyhítési ciklus további menetéről.

A távlati várakozások ugyanakkor markánsan eltérnek: egyes londoni elemzői vélemények nem zárják ki azt sem, hogy az MNB már májusban befejezi enyhítési ciklusát, mások egészen 1,20-1,30 százalékos alapkamatig tartó folyamatos kamatcsökkentési hullámot várnak.

Paul Fage, a TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza közölte: a cég alapeseti előrejelzése továbbra is az, hogy az MNB a keddre várt kamatcsökkentés után júniusban egy 0,15 százalékpontos csökkentéssel befejezi az enyhítési ciklust.

Fage szerint azonban az utóbbi időszak inflációs meglepetései után valamelyest növekedett annak az esélye, hogy a keddi kamatcsökkentés lesz az utolsó a jelenlegi ciklusban.

A TD Securities vezető londoni elemzője kiemeli, hogy áprilisban mínusz 0,3 százalék volt a tizenkét havi infláció, jóllehet a piaci konszenzusos várakozás átlaga mínusz 0,5 százalékot valószínűsített a múlt hónapra.
Fage szerint ha a májusi infláció is meglepetést kelt a várakozásokhoz képest, és ezt az olajár további emelkedése és/vagy a forint euróárfolyamának gyengülése kíséri, akkor az MNB eltekinthet a júniusi kamatcsökkentéstől.

Az elemző hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem ez a TD Securities központi előrejelzési forgatókönyve. A ház megítélése szerint ugyanis a felfelé mutató áprilisi inflációs meglepetés és a külső inflációs nyomás mérsékelt emelkedése távolról sem elégséges ahhoz, hogy a monetáris tanács módosítsa piaci iránymutatását, különös tekintettel arra, hogy a legutóbbi kamatdöntő ülés jegyzőkönyve is erőteljesen utalt a további kamatcsökkentések lehetőségére.

Magdalena Polan, a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza közölte: a GS új, felülvizsgált előrejelzése az, hogy az MNB a jelenlegi enyhítési ciklusban egészen 1,25 százalékos alapkamatig folytatja a csökkentéseket. Ez jelentős módosítás, a Goldman Sachs eddig ugyanis 1,60 százalékos alapkamaton várta az MNB enyhítési ciklusának végét.

A cég vezető londoni elemzője szerint azonban a kamatcsökkentési mozgásteret szélesítik a jelenlegi és a rövid távú inflációs kilátások.

Az infláció továbbra is negatív, és bár valószínűleg a korábban vártnál valamivel előbb tér vissza a pozitív tartományba, változatlanul megvan az a kockázat, hogy a korábbi dezinflációs nyomás hatásai a teljes kosárra számolt inflációt, és különösen a maginflációt is alacsonyabban tartják annál a szintnél, amelyet a magyar gazdaság kilábalási folyamata és a gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés ezzel párhuzamos szűkülése egyébként indokolna - fejtegette a Goldman Sachs londoni szakértője.

Hozzátette: a GS várakozása szerint a magyarországi infláció 2015 végétől meredek ívű gyorsulásba kezd, ennek elsődleges hajtóerejét azonban a korábbi közműdíj-csökkentésekből, valamint az olaj- és az élelmiszerár-csökkenésekből eredő bázishatások adják majd. Ráadásul a GS várakozása szerint az infláció a kezdeti megugrás után is az MNB 3 százalék plusz/mínusz 1 százalékpontos célsávjának alsó tartományában marad, különös tekintettel arra, hogy a Goldman Sachs nyersanyagpiaci elemzőstábjának előrejelzése szerint a nyersolaj világpiaci árfolyama 2015 végén ismét csökkenésnek indulhat, és ez várhatóan 2016 egészében a célszint alatt tartja a magyarországi inflációt.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Pasquale Diana szerint a magyarországi inflációs folyamat valamelyes normalizálódása ellenére is várhatóan ismét "felülkerekedik a kamatcsökkentési vágy" a monetáris tanács keddi ülésén.

A keddre várt 0,15 százalékpontos csökkentéssel az MNB alapkamata azonban már a Morgan Stanley által 1,50 százalékon várt alapkamat-mélypont közelébe kerül, így Pasquale Diana szerint nem lenne meglepő, ha a monetáris tanács a kamatdöntést kísérő közleményben utalást tenne arra, hogy a végéhez közeledik az enyhítési ciklus.

A Morgan Stanley vezető londoni közgazdásza szerint az elmúlt hetek piaci turbulenciája elvileg már most is indokolna valamelyes óvatosságot - például a kamatcsökkentések szüneteltetése vagy ütemének mérséklése formájában -, az MNB-t azonban nem elsősorban az abszolút, hanem a relatív kockázati mérőszámok érdeklik, és az idén eddig Magyarország relatív kockázati mutatói a térségi társgazdaságokhoz mérve nem romlottak.

A Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni elemzői szerint "június lesz a vízválasztó" a monetáris enyhítés további menete szempontjából, mert akkor jelenik meg az új inflációs jelentés, és az MNB hajlamos e jelentésekhez kötni a monetáris ciklusok irányváltásait.

Az RBS londoni elemzőinek jelenlegi várakozása az, hogy a monetáris tanács a harmadik negyedévben is minden egyes kamatdöntő ülésen csökkenti az alapkamatot, és a kérdés csak az, hogy júniusban az MNB átvált-e 0,10 százalékpontos lépésenkénti ütemre az eddigi 0,15 százalékpontról.

A ház 1,20-1,30 százalék közötti alapkamaton várja az enyhítési ciklus végét, és véleménye szerint a forint euróárfolyamának nagyon kiugró és tartós gyengülése kellene e kamatkilátás módosulásához.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com