Kiemelt figyelmet kaptak a magyar csúcstechnológiai megoldások Délnyugat-Kínában

Új technológiákat, "okos város"-rendszereket, információs technológiai megoldásokat és a környezetbarát innováció lehetőségeit kínálva igyekeztek lendületet adni magyar vállalatok képviselői a magyar-kínai együttműködésnek a délnyugat-kínai Csungkingban az elmúlt napokban - tájékoztatta Dióssi Lóránd magyar főkonzul az MTI-t.

Magyarország idén az eddigi legnagyobb számban és a kiállítók között a legtöbb standdal képviseltette magát a kétévente megrendezett csúcstechnológiai kiállításon és vásáron. Az esemény alkalmat adott az egy hónapos Budapesti Kulturális Tavasz rendezvénysorozat elindítására is a 33 milliós tartományi jogú városban.

kína

"Úgy láttuk, meg kell ragadnunk azt a kínálkozó lehetőséget, amelyet a helyi kormányzat által kijelölt új, +zöld és okos+ fenntartható fejlődés programja nyújt. Abban, hogy ennek van értelme, az elmúlt néhány nap megerősített bennünket" - hangoztatta Dióssi Lóránd.

Horváth Viktória, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövete, a több mint 20 vállalatot összefogó magyar delegáció vezetője felkereste azt a területet, ahol a város gyógyellátásra összpontosító termálkomplexum építését tervezi. A háromfázisú beruházás első két szakaszára körülbelül 520 millió jüant (22 milliárd forint) szánnak.

A nagykövet itt ismertette a termálgyógyászati technológiákkal és a hasonló profilú magyar létesítmények igazgatásával kapcsolatos tapasztalatokat és tárgyalt a terápiás szolgáltatások, valamint magyar rehabilitációs módszerek lehetséges bevezetéséről. A kiemelt beruházás gazdáival folytatott megbeszéléseken felmerült a termál gyógykezelés és a hagyományos kínai orvoslás kombinációjának alkalmazása is, amelynek elindítása akár Magyarországon is megtörténhet.

A kiállításon mások mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Dél-Korea, Dánia, Izrael, Olaszország és Új-Zéland is képviseltette magát. A magyar-kínai technológiai és innovációs fórumon több mint 130 kínai szakember vett részt.

A Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (BME) és a kiemelkedő tudásbázissal rendelkező Csungkingi Egyetem (amelyben 50 ezer diák tanul) együttműködési megállapodást írt alá diákok és oktatók kölcsönös látogatásáról, illetve közös kutatásfejlesztésekről. A BME további hét magyar céggel együtt írásba foglalta, hogy csatlakozni kíván a helyi kormányzat Csúcstechnológiai Inkubációs Központjával létrehozni tervezett Csungkingi Magyar-Kínai Technológiai Transzferközponthoz.

Horváth Viktóriát, illetve a magyar delegációt fogadta Vu Kang, a metropolisz polgármester-helyettese és tárgyalópartnerei között volt a Csungkingi Turisztikai Hivatal helyettes vezetője is.

A Budapesti Kulturális Tavasz megnyitója alkalmából Csungkingban fellépett a Kujcsou tartományban működő magyar Midnight Band, Gál Helga, a KKM bor és gasztronómiai tanácsadója jóvoltából a magyar borokkal is megismerkedhettek a résztvevők.

Az érdeklődőket gasztronómiai élmények sorozata várta a Kempinski szállodában, amelynek vezérigazgató-helyettese Bíró András az MTI-nek elmondta, hogy a Pekingi Magyar Kulturális Intézet segítségével május közepéig magyar filmestet, népzenei bemutatót tartanak, gombfocibajnokságot, Rubik-kocka kirakóversenyt rendeznek és tovább népszerűsítik a magyar konyhát és borkultúrát.

A Jangce-folyó felső szakaszán, a nyugat-kínai fejlesztési stratégiákban központi helyet elfoglaló Csungkingra, amely tavaly tartományi szinten a leggyorsabb - 11 százalékos - növekedést produkálta, kiemelt országos és nemzetközi figyelem irányul.

A kínai államelnök első idei vidéki útja Ide vezetett és tavaly a francia államfő Francois Hollande kínai látogatása is ebben a városban kezdődött. Magyarország 2010 elején nyitotta meg csungkingi főkonzulátusát, amelynek konzuli kerületében, mintegy 20 magyarországnyi területen 260 millió ember él.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com