Kissé lassult a brit gazdasági növekedés (2. rész)

Kissé lassult, de továbbra is messze meghaladta az euróövezeti átlagot a brit gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben.

Logo_GDPA brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel zárult három hónapban 0,7 százalékkal növekedett az előző negyedévvel összevetve, és 3 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban.

A második negyedévben 0,9 százalékos negyedévi és 3,2 százalékos éves GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában.
Az ONS pénteki becslése szerint a brit GDP-érték most már 3,4 százalékkal meghaladja a pénzügyi válság előtt, 2008 első negyedévében elért legutóbbi csúcsot. A statisztikai hivatal szerint a brit gazdaság kibocsátása a 2008-2009-es recesszió idején összesen 6,0 százalékkal zuhant.

Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - 2008-2009-es recessziója az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. A visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték.

A brit gazdaság azóta azonban messze lekörözte az euróövezeti periféria gazdaságait azzal, hogy már ledolgozta veszteségeit. Egybehangzó londoni elemzői várakozások szerint ugyanis az európeriféria által elszenvedett súlyos recesszió sebei a következő években sem gyógyulnak be teljesen.

A Standard & Poor's hitelminősítő előrejelzése szerint például a görög hazai össztermék reálértéken még 2017-ben is 20 százalékkal alacsonyabb lesz a 2007-ben mért szintnél.

Az egyik legtekintélyesebb citybeli elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai ugyanerről összeállított tanulmányukban közölték: várakozásuk szerint Görögország, Spanyolország és Olaszország 2019-ig sem éri el a recesszió előtti teljesítményét.

A ház kimutatása szerint Görögországban 2008 és 2013 között 23,8 százalékkal zuhant az egy főre jutó összkibocsátás reálértéken, és a CEBR prognózisa a 2014-2019 közötti időszakra összesen csak 15 százalékos növekedést valószínűsít a görög gazdaságban.

A CEBR londoni közgazdászai a brit gazdaság harmadik negyedévi teljesítményéről szóló pénteki előzetes GDP-becslés után közölték: a lassulás ellenére is "tiszteletre méltónak" tartják a brit gazdaság növekedési ütemét. Hangsúlyozták, hogy a robusztus brit GDP-bővülés az igen gyenge euróövezeti teljesítmény, a skóciai függetlenségi népszavazás keltette bizonytalanságok és az orosz-ukrán, valamint a közel-keleti konfliktusok geopolitikai feszültségei közepette is folytatódott.

A ház elemzőinek pénteki előrejelzése szerint a brit gazdaság az idei év egészében 3 százalékkal, jövőre 2,3 százalékkal növekszik. A CEBR közgazdászai szerint az általuk 2015-re várt lassulás "egyáltalán nem katasztrofális", és jövőre is Nagy-Britannia lesz az egyik legjobban teljesítő fejlett ipari gazdaság.
A cég szerint ugyanakkor komoly aggodalomforrás az exportteljesítmény, tekintettel az euróövezeti gazdaság "rettenetes" állapotára. A CEBR londoni elemzői szerint emiatt "hiú ábránd" abban bízni, hogy az export válhat a brit gazdaság kilábalásának fő hajtóerejévé.

Egy másik nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics elemzői derűlátóbbak. A cég pénteki GDP-becslése után ismertetett, felülvizsgált előrejelzésében 3,2 százalékról 3 százalékra csökkentette az idei brit gazdasági növekedésre szóló prognózisát, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy 2015-re és 2016-ra is 3 százalék körüli brit GDP-növekedésre számít. A ház elemzői szerint a brit gazdaság már többször megmutatatta, hogy képes jelentősen és tartósan túlszárnyalni Európa többi térségének teljesítményét.

A lefelé tartó brit infláció felhajtja a reáljövedelmeket, és továbbra is bőséges a mozgástér a termelékenység javítására, emellett a munkaerőkínálat is erősen bővül. Így még hosszú évekig nem várható, hogy a brit gazdaság növekedését a kínálati oldalon jelentkező szűk keresztmetszetek akadályoznák - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com