Közel negyedével 1,25 milliárdra nő az idén az okostelefonok értékesítése

Az idén 23,8 százalékkal 1,252 milliárdra nő az okostelefonok világpiaci értékesítése a tavalyi 1,01 milliárdról. A növekedés elsősorban a feltörekvő piaci keresletre támaszkodik, a fejlett régiók keresletének növekedési üteme lassul, részesedése pedig a világpiaci forgalomból idővel csökken - írja az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat negyedéves tanulmánya.

A fejlődő piacok már 2011 óta több mint 50 százalékát adják az okostelefonok világpiaci keresletének. Az arány 2014-ben már 73,5 százalék lesz. A fejlődő piacokon az idén 920,8 millió, a fejlett régiókban pedig 331,5 millió okostelefont értékesítenek. A fejlett piacokon az eladások éves növekedési üteme mindig kétszámjegyű volt, az idén azonban mindössze 4,9 százalék lesz, míg a fejlődő régiókban 32,4 százalékos.

mobil ajándéákbaAz arány 2018-ra még inkább a fejlődő piacok javára tolódik el. Az 1,839 milliárd darabos 2014-re becsült eladási számból 1,462 milliárd jut majd a fejlődő régiókra, az összes 79,5 százaléka és 376,3 millió a fejlett régiókra, az összes 20,5 százaléka. Ezek az eladási számok a fejlett régiókban 2018-ig évi 3,6 százalékos, a fejlődő régiókban pedig évi 16,0 százalékos átlagos növekedési ütemnek felelnek meg.

A fejlett piacokon azonban 400 dollár felett lesz a készülékek átlagos értékesítési ára, a fejlődő térségekben viszont 250 dollárnál kevesebb. Az IDC szerint az elkövetkező években emelkedni fog a nagyobb méretű okostelefonok részaránya az értékesítésekben. Az 5,5 és 7,0 hüvelyk közötti képernyőátmérővel rendelkező, úgynevezett "phablet" készülékek részaránya az idén 14,0 százalék, 2018-ban viszont már 32,2 százalék lesz.
forrás:MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com