Londoni elemzők: 50 százaléknál nagyobb az esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére

Óriásit tévedtek IMF-ügyben a londoni elemzők Óriásit tévedtek IMF-ügyben a londoni elemzők

A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett az esélye annak, hogy Magyarország az idén kikerül az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni makrogazdasági elemzők.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a legutóbbi magyarországi makro- és monetáris fejleményekről befektetőknek összeállított átfogó elemzésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy ha az uniós eljárás megszűnik Magyarországgal szemben, az jelentősen csökkentené az egyes szolgáltatási szektorokra kirótt különadók emelésének, vagy más, ad hoc jellegű adók kivetésének valószínűségét.

A ház londoni elemzői hangsúlyozták azt is, hogy várakozásuk szerint a térség több más országa - elsősorban Lengyelország - legalább még egy évig a túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt marad, és ez is elősegítheti Magyarország relatív kockázati profiljának átértékelését.
A Morgan Stanley elemzői közölték azt is, hogy felülvizsgálták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatpályájára kidolgozott előrejelzésüket, és most már 3,50 százalékig csökkenő MNB-alapkamatra is látnak lehetőséget a jelenlegi enyhítési ciklusban. A ház szerint ennek egyik fő tényezője az, hogy az éves összevetésű magyarországi infláció legalább a következő egy évben valószínűleg bőven a 3 százalékos célszint alatt marad.

A Morgan Stanley eddigi előrejelzésében 4,50 százalékos idei MNB-kamatmélypont szerepelt.
A cég londoni elemzői szerint a magyarországi inflációs környezet évek óta nem volt olyan kedvező, mint most. A múltban a norma a költségvetési eredetű infláció volt Magyarországon, jelenleg azonban a költségvetési eredetű dezinfláció a jellemző a magyar gazdaságra - fogalmaznak pénteki értékelésükben a Morgan Stanley közgazdászai, utalva a tavalyi áfa-emelésből eredő, idén jelentkező bázishatásra és a hatósági közműdíjcsökkentésekre.

A cég londoni szakértői közölték: azzal számolnak, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi magyarországi infláció a következő három hónapban 2 százalék környékére gyorsul a múlt hónapban mért 1,7 százalékról, ám a nyár végére 1,3 százalék körüli ütemre lassul, feltéve, hogy életbe lépnek a tervezett további közszolgáltatási árcsökkentések.
A Morgan Stanley elemzőinek számításai szerint az idei egész éves átlagos infláció Magyarországon 2,1 százalék lehet. A ház szakértői jövőre 2,7 százalékos éves átlagos inflációt valószínűsítenek, hangsúlyozzák ugyanakkor pénteki elemzésükben, hogy a további hatósági árintézkedések kilátása miatt a 2014-es inflációs prognózis meglehetősen bizonytalan.

Hasonló inflációs és kamatpályát valószínűsítettek a legutóbbi makroadatok alapján más nagy londoni házak is.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai az áprilisi inflációs adatok hét eleji ismertetése után közölték: várakozásuk szerint a dezinflációs folyamat most átmenetileg megfordul, de az inflációs ütem így is kényelmesen az MNB 3 százalékos célszintje alatt marad. A ház londoni elemzői 2,0-2,5 százalék közötti ütemeket várnak a következő hónapokra, de azt is valószínűsítik, hogy a tervezett újabb közüzemi díjcsökkentések hatására a nyár végére ismét 2 százalék alá lassul az éves infláció.
A JP Morgan szakértői közölték: az idei év egészére 2,2 százalékos átlagos inflációt várnak Magyarországon.
A ház elemzői jelenleg 2,8 százalékos átlagos inflációval számolnak jövőre, arra az esetre, ha később nem lesznek még további közműdíjcsökkentések.

A cég londoni elemzői mindezt egybevetve közölték: ha a globális kockázati környezet továbbra is kedvező lesz, és a forintárfolyam jórészt stabil marad, akkor véleményük szerint a jegybanki alapkamat az idei év végére 3,00-3,50 százalékig is csökkenhet.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott elemzői azt jósolták a legutóbbi inflációs adatsor utáni előrejelzésükben, hogy a közüzemi díjak tervezett további csökkentésének hatására a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció az év későbbi szakaszában várhatóan 1 százalék környékére lassul.
A Barclays londoni szakelemzői mindezek alapján azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.

MTI


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com