Londoni elemzők csökkentik magyar inflációs előrejelzéseiket, nem zárják ki az újabb MNB-kamatcsökkentést

Londoni pénzügyi elemzők az olajárak meredek zuhanása miatt a korábban vártnál is alacsonyabb idei magyarországi inflációval számolnak, és nem zárják ki, hogy ez újabb kamatcsökkentésekre késztetheti a Magyar Nemzeti Bankot (MNB).

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni iparági elemzőinek csütörtökön ismertetett, felülvizsgált prognózisa szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti átlagára az idei első negyedévben 35 dollár, az amerikai nyersanyagpiacon irányadó West Texas Intermediate (WTI) könnyűolajé 33,50 dollár lesz.

jpmorgan

A ház várakozása szerint a Brent idei egész éves átlagárfolyama sem haladja meg a 40 dollárt.
A JP Morgan londoni elemzőinek új előrejelzése szerint ebben a környezetben az éves összevetésű magyar infláció az idei második negyedévben zéró szintén éri el mélypontját, és 2016 végére is csak 1,8 százalékig gyorsul.
A ház eddig 2,1 százalékos tizenkét havi inflációt várt Magyarországon az idei év végére.

A JP Morgan elemzői 2016 egészére mindössze 0,7 százalékos átlagos inflációt jósoltak csütörtöki prognózisukban. Hangsúlyozták, hogy ez egy teljes százalékponttal alacsonyabb az MNB által az idei átlagos inflációra jelenleg érvényben tartott előrejelzésnél.

A cég londoni közgazdászai mindezt egybevetve azzal számolnak, hogy az MNB márciusban újabb kamatcsökkentésekbe kezd, és a ciklus végére 1,00 százalékig, vagy ennél is alacsonyabbra csökkenti alapkamatát a jelenlegi 1,35 százalékról.

A JP Morgan elemzői hangsúlyozták: annak ellenére is érvényben tartják ezt a prognózisukat, hogy az MNB által a piacnak küldött világos üzenet szerint csökkent az alapkamat jelentősége, és a jegybank a nem konvencionális monetáris enyhítési eszközök alkalmazására kíván összpontosítani.

A JP Morgan londoni elemzői közölték, hogy a korábbinál kisebb meggyőződéssel jósolják a további MNB-kamatcsökkentéseket, miután az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa a vártnál gyengébb piaci hatást gyakorolt.

Hozzátették ugyanakkor, hogy ha a magyar gazdaság növekedési üteme és az infláció is negatív meglepetéseket okoz - a JP Morgan mindkettőre lefelé ható kockázatokat lát -, akkor várakozásuk szerint az MNB fontolóra veheti az alapkamat-csökkentést.

A JP Morgan londoni elemzői szerint ugyanis a kamatcsökkentés a monetáris kondíciók lazításának leghatékonyabb módja, különösen akkor, ha már megmutatkoznak a nem konvencionális enyhítési eszközök korlátai.
Az újabb MNB-kamatcsökkentést más nagy londoni házak sem zárják ki.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai feltörekvő térségről összeállított, 2016-ra szóló előrejelzésükben közölték: "egyértelmű lehetőségként" számolnak azzal, hogy az MNB 2016 második negyedétől újabb kamatcsökkentésekbe kezd, annak ellenére is, hogy a legutóbbi jegybanki nyilatkozatok a jelenlegi 1,35 százalékos alapkamat fenntartására utaltak az előrejelzési távlat végéig.

A Morgan Stanley londoni elemzői - elsősorban az alacsony olajárak és a vártnál gyengébb jelenlegi magyarországi inflációs dinamika miatt - szintén lefelé módosították inflációs előrejelzéseiket: a cég 2016-ra 1,7, 2017-re 2,6 százalékos átlagos magyar inflációt vár a korábbi becsléseiben szereplő 2,3, illetve 2,7 százalék helyett.

A ház szerint az MNB ebben a környezetben könnyedén átválthat enyhítési alapállásra, és az idén 1,00 százalék környékére csökkentheti alapkamatát. Ennek esélyét a cég szerint növelné, ha a piac megemészti a várhatóan negatívvá váló jegybanki reálkamatot, és ha az amerikai jegybanki feladatokat ellátó Federal Reserve monetáris szigorítási ciklusa csak korlátozott hatást gyakorol a magyar befektetési eszközökre.

Legújabb előrejelzésükben a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői úgy fogalmaztak, hogy ha az olajárak a jelenlegi nyomott szinten maradnak, az egy időre visszafordíthatja a reflációs folyamatot (az infláció gyorsulását) a közép-európai gazdaságokban, és ez lefelé ható kockázattal terhelheti a GS jelenleg érvényes előrejelzését, amely szerint a térségi jegybankok egyike sem hajt végre további kamatcsökkentést 2016-ban.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com