Nem aktuális az euró bevezetése a cseh jegybank kormányzójának helyettese szerint

Az euró bevezetése nincs napirenden Csehországban, mert a cseh korona jól szolgálja az ország érdekeit - jelentette ki Mojmír Hampl, a cseh jegybank kormányzójának helyettese a Roklen24.cz hírportálon csütörtökön megjelent interjújában.

letöltésA jegybanki vezető a cseh államfő és a kormányfő, Milos Zeman és Bohuslav Sobotka szerdai megbeszélésein elhangzottakra reagált. Zeman és Sobotka egyetértettek abban, hogy Csehországban intenzívebbé kell tenni a társadalmi vitát az ország belépéséről az euróövezetbe.

Sobotka ismételten az euró 2020-as bevezetése mellett érvelt, amely szerinte a lehető legkorábbi időpont. Megjegyezte, a koalícióban nincs egységes álláspont az euró bevezetéséről.

"Úgy vélem, hogy az euró ebben a pillanatban nem napirendi téma. Számomra biztosan nem és örülnék, ha még legalább néhány évig így maradna, s nem lenne ez téma a cseh gazdaság számára sem" - nyilatkozta Hampl.
Megjegyezte: talán az lenne a legjobb, ha az eurót sohasem vezetnék be Csehországban.

Zeman államfő az euró mihamarabbi bevezetésének híve. Úgy gondolja, hogy technika szempontból a dolog két-három éven belül megoldható lenne. Ezt az álláspontját ismételte meg szerdán is.

Mojmír Hampl nyíltan ugyan nem bírálta az államfőt, de ironikusan megjegyezte: jó lenne talán, hogyha a rubel bevezetéséről folyna a vita.

Az elnök az utóbbi hónapokban ismételten bírálta a jegybankot. Milos Zeman szerint a jegybank szándékosan hátráltatja az euró bevezetését, mert ezáltal elveszítené jogkörei nagyobbik részét, tehát hatalmát.

Az államfőnek az sem tetszik, hogy a jegybank immár második éve szándékosan alacsonyabb árfolyamon tartja a koronát, úgy, hogy egy euró minimálisan 27 korona körül legyen. Zeman úgy látja, hogy ez a jegybanki politika árt a cseh gazdaságnak.

Miroslav Singer jegybanki kormányzó a közelmúltban megerősítette, hogy a központi bank legalább 2016 végéig fenntartja jelenlegi monetáris politikáját.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com