Rekordokat döntött a foglalkoztatottság növekedése az EU-ban és az euróövezetben

Történelmi rekordra emelkedett az Európai Unióban, az euróövezetben pedig közel nyolcéves csúcsot döntött meg a foglalkoztatottak száma az idei második negyedévben.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentése szerint az április-júniusi időszakban 232,1 millió munkavállaló dolgozott az Európai Unióban, ebből 153,3 millió az euróövezetben. Az unióban még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt, míg az euróövezetben utoljára 2008 utolsó negyedévében volt magasabb a foglalkoztatottak száma.

Eurostat_logo_RGB_60

Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,5 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 uniós országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban 0,4 százalékos, éves alapon pedig 1,4 százalékos növekedést mértek.

Az első negyedévben az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma az EU-ban és az eurózónában is.

Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,7 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma április-júniusban az első három hónaphoz képest, majd 1,1 százalékkal Írország és 1,0 százalékkal Litvánia következik. Csökkenést mértek Horvátországban (-0,4 százalék), Finnországban pedig stagnált a foglalkoztatottság.

Magyarország a Bulgáriával, Görögországgal, Olaszországgal és Nagy-Britanniával azonos mértékű, 0,5 százalékos növekedéssel a középmezőnybe került.

Éves összehasonlításban holtversenyben Írország és Luxembourg a listavezető, egyaránt 2,9 százalékkal, majd Málta következik 2,8 százalékkal, Magyarország és Spanyolország pedig a harmadik helyen osztozik, egyaránt 2,7 százalékos növekedéssel. Egyedül Horvátországban mértek csökkenést, 0,4 százalékosat.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com