Rontotta ázsiai növekedési előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank

Rontotta az idei évre vonatkozó ázsiai és kínai növekedési, valamint inflációs előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) szerdán kiadott prognózisában.

Elsősorban a térség legnagyobb nemzetgazdasága, Kína, illetve a nagy fejlett ipari országok várhatóan alacsonyabb növekedési üteme miatt fogta vissza kissé a decemberi prognózishoz képest az ázsiai térségre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését 2016-ra a manilai székhelyű ADB.

20131002122906_azsiai-fejlesztesi-bank_642x369_cover

Ázsia fejlődő régiói az idén 5,7 százalékos növekedést érhetnek el, szemben a decemberben jelzett 6,0 százalékkal. Kína idei GDP-növekedése 6,5 százalék lehet a három hónapja jósolt 6,7 százalék helyett. Az ADB várakozásai szerint jövőre a fejlődő ázsiai országok ugyancsak 5,7 százalékkal, Kína pedig 6,3 százalékkal növekedhet.

Tavaly a 45 országot tömörítő térség bruttó hazai terméke (GDP) 5,9 százalékkal, Kínáé pedig 6,9 százalékkal bővült.

Vej Sang-csin, az ADB vezető közgazdásza rámutatott, hogy a kockázatok továbbra is lefelé mutatnak, miközben az amerikai monetáris politika szigorítása erősítheti a kilengéseket a pénzpiacokon, Kína gazdasági növekedésének további lassulása átterjedhet a szomszédos országokra, a termelői árak csökkenése pedig alááshatja a növekedést egyes országokban.

A kőolaj és más nyersanyagok árának csökkenése ugyancsak kedvezőtlen hatást gyakorol a nyersanyagoktól függő ázsiai országok gazdaságára.

Az ADB előrejelzése szerint India növekedése a tavalyi 7,6 százalékról 7,4 százalékra mérséklődhet, majd jövőre 7,8 százalékra nőhet.

A legdinamikusabban fejlődő térség, Dél-Ázsia egészét tekintve a tavalyi 7,0 százalékos növekedés után az idei évre 6,9 százalékot, jövőre pedig 7,3 százalékot várnak az ADB szakértői. Délkelet-Ázsia GDP-je a tavalyi 4,4 százalék után idén 4,5 százalékkal, jövőre pedig 4,8 százalékkal gyarapodhat. Kelet-Ázsia teljesítménye a tavalyi 6,0 százalékos növekedésről idén 5,7 százalékra, jövőre pedig 5,6 százalékra mérséklődhet.

Az inflációt illetően a tavalyi 2,2 százalék után az Ázsiai Fejlesztési Bank szakértői arra számítanak, hogy idén 2,5 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal emelkedhetnek az árak. Tavaly decemberben még 2,7 százalékra várták a 12 hónapra visszatekintő inflációt az idei évre.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com