Tokiói figyelmeztetés: a japán cégek más országokba helyezhetik brit érdekeltségeik központját

A japán kormány arra figyelmeztette Londont, hogy a japán vállalatok máshová helyezhetik át Nagy-Britanniában bejegyzett érdekeltségeik központját, ha a brit gazdaság kikerül az EU-jogszabályok hatálya alól.

A BBC vasárnapi értesülése szerint "az erőteljes hangvételű" felhívást a japán külügyminisztérium küldte a minap a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalnak.

brexit

Az átiratban a japán fél azt kéri, hogy a brit kormány tanúsítson "felelős magatartást" a brit EU-tagság megszüntetéséről folytatandó tárgyalásokon.

A felhívás szerint azok a japán vállalatok, amelyek Nagy-Britanniába telepítették európai központjukat, áthelyezhetik a kontinentális EU-tagállamokba ezeknek az érdekeltségeknek a vállalatigazgatási tevékenységét, ha Nagy-Britanniában a kilépés után megszűnik az uniós jogszabályok hatálya.

A japán kormány "nyomatékosan kéri", hogy London legyen tekintettel a brit gazdaságban végrehajtott japán befektetésekre, és törekedjék arra, hogy e japán érdekeltségeket a lehetséges legkisebb kár érje. Tokió kéri azt is, hogy Nagy-Britannia és az EU "a lehető leghamarabb" vázolja fel a Brexit folyamatának részleteit.

A Londonnak küldött japán kormányzati felhívás részletezi is a tokiói elvárásokat. Japán mindenekelőtt azt szeretné, hogy az Egyesült Királyság és az EU közötti áruforgalom továbbra is mentes legyen a vámterhektől, és olyan környezetet szeretne, amelyben a szolgáltatások és a pénzügyi tranzakciók zökkenőmentesen folytatódhatnak.

A japán kormány levelében megfogalmazott igények között szerepel emellett, hogy a brit gazdaságban tevékenykedő japán cégek a jövőben is toborozhassanak megfelelő szakképzettségű európai munkaerőt. Tokió mindemellett továbbra is harmonizált európai szabályozási rendszert szeretne a Nagy-Britanniában tevékenykedő japán vállalatok számára.

Mindez összességében gyakorlatilag azt jelenti, hogy a japán kormány maradéktalan hozzáférést akar a brit gazdaságban jelenlévő japán vállalatoknak az EU egységes belső piacához azután is, hogy Nagy-Britannia kilépett az unióból.

Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja az, hogy ha Nagy-Britannia továbbra is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Theresa May brit miniszterelnök azonban legutóbb épp a BBC televíziónak adott, vasárnap elhangzott nyilatkozatában jelentette ki, hogy a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás - amelyen a többség a kilépésre voksolt - megmutatta: a brit választók nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését ugyanabban a formában, ahogy az eddig történt.

Japán részről korántsem ez az első olyan felhívás, amely kérdésessé teszi a japán cégek nagy-britanniai beruházásainak jövőjét arra az esetre, ha London szakít az unióval.

Abe Sindzó japán miniszterelnök, aki nem sokkal a népszavazás előtt járt Londonban, látogatását záró sajtóértekezletén kijelentette: a japán cégek jóval kevésbé tartanák vonzó befektetési helyszínnek a brit gazdaságot, ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból.

Abe londoni tárgyalásai után hangsúlyozta: Nagy-Britanniában hozzávetőleg ezer japán vállalat 140 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és sokan közülük éppen azért hoztak létre brit érdekeltségeket, hogy innen elérjék az EU egységes belső piacát is.

A japán kormány már a brit EU-tagságról szóló népszavazás tervének három és fél évvel ezelőtti bejelentése után is figyelmeztetést küldött Londonnak. A brit külügyminisztériumnak címzett akkori hivatalos levélben szintén az állt, hogy a japán cégek "újragondolhatják" brit érdekeltségeik sorsát, ha Nagy-Britannia a jövőben "nem tölt be jelentős szerepet" az EU-ban.

A brit gazdaságban mások mellett olyan japán óriáscégek is működtetnek jelentős gyártási és szolgáltatási központokat, mint a Hitachi, a Honda, a Nissan és a Toyota.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com