Újabb javaslat született a készpénz eltörlésére

A tervek szerint az eltörölt készpénz helyébe államilag felügyelt bankszámla lépne!


Jim Leaviss a Bank of England volt közgazdásza a készpénz teljes eltörlésére tett javaslatot. Helyére pedig olyan bankszámlát vezetne, amely totális állami felügyelet mellett működne.

kps

A volt alapkezelő kifejtette, hogy a kormány a készpénznélküli társadalom bevezetésének segítségével tudna leghamarább kilábalni a pénzügyi válságból.

„Mindenkit rákényszerítve, hogy kizárólag elektronikus úton, mégpedig egy államilag kezelt és felügyelt bankszámláról fizessen, könnyebben kezelhetnénk a recessziókat és a gazdasági fellendülés időszakait” – írja a London Telegraph lapban Leaviss.

Ha valakinek úgy tűnik, hogy ez egy diktatórikus módszer, az kapaszkodjon meg, mert a java még hátra van a polgárpukkasztó javaslatnak. Leaviss nem csak a készpénznélküli társadalomról álmodik, hanem ennek tetejébe azt is javasolja, hogy kövesse nyomon és közvetlen befolyást tegyen arra, hogy az egyén munkával keresett pénzét mire költi.

Jim Leaviss Jim Leaviss

Ez a gazdaság lelassulásakor a polgárokat költekezésre, illetve a gazdaság felgyorsulásakor pedig takarékosságra ösztökélné az embereket.

Felvetődik a kérdés, hogy ezeket miként vezetné be. Megadóztatná a betéteket? A megtakarítások után negatív kamatot kellene fizetnünk? Esetleg még azt is meghatározná (korlátozná), hogy egy hónapban mennyit költhetünk és mire?

Igen, valami ilyesmiről van szó! Jim Leaviss által bevezetett tranzakciós adó büntetné pénzköltésünket! Az álom rendszerben a kereskedelmi bankoknak nem kellene foglalkozni a betétkezeléssel. A finanszírozásuk pedig a központi bank ellátásától függne! Ezzel egy időben a feketepiac is egyszerűen a múlté lenne!

Miután minden pénz kizárólag a bankszámlákon létezne, amit a kormány figyelne, sőt közvetlenül felügyelne, a hatóságok számára lehetőség nyílna arra bátorítani bennünket, hogy többet költsünk, amikor a gazdaság lelassul és kevesebbet, amikor fellendülőben van.

Ha eltörölnénk a papír- és aprópénzt és kizárólag a kormány által felügyelt bankon keresztül birtokolhatnánk pénzt, nem lenne menekvés" – publikálta írásában a volt közgazdász.

Jim Leaviss nem az egyedüli, aki a készpénz eltörlésének gondolatát felvetette. A Citi közgazdásza is hasonló gondolatokkal állt elő néhány hete Williem Buiter személyében. Szerinte a bankok problémája alapjában véve maga a készpénz. A készpénz csupán egy bemutatóra szóló eszköz, amely után névleges kamat nem folyik be. A problémára a válasz a készpénz eltörlése, vagy legalábbis megadóztatása lenne.

Figyelembe kell vennünk azért azt, hogy az ilyen lények olyan dologról beszélnek (pénz), ami nem is az övék, illetve nem is a bankoké. A készpénz nem a bankoké. A készpénz az adott országé és a benne élő állampolgároké. A pénz a nemzetállamokban élő állampolgárok fizetőeszköze és nem a bankok tulajdona! Mégis a bankok rendelkeznek vele. A banki felbérelt „eszközök” pedig előállnak a készpénz beszüntetésének gondolatával. Földbe döngölni a nemzetállamokban élő emberek életét.

Mostanában Dániában is hasonló gondolatokat dédelget a pénzügyi elitnek nevezett képződmény.

dn

A dán kormány engedélyt adna az üzemanyag töltő állomásoknak, ruhaboltoknak és éttermeknek, hogy ne fogadjanak el készpénzt a jövőben. A gazdaságélénkítő módszer 50 tételből áll. Az elektronikus úton való fizetés bevezetésének meggyorsítását akarnák ezzel a lehetőséggel.

Dánia már most élen jár az elektronikus fizetés népszerűsítésében, mint néhány skandináv ország. A felnőtt dánok szinte mindegyike rendelkezik bankkártyával, amelyet online vásárláshoz használtak. Dániában 1990-ben a lakossági kifizetések 80%-a készpénzben történt. 2014-re a készpénzzel való kifizetés 25%-ra csökkent.

Dánia jelzi az elkötelezettségét a készpénz nélküli társadalom irányában. Az ország központi bankja úgy döntött, hogy a készpénz kibocsátásával felhagynak. Dániában már léteznek olyan bankfiókok is, ahol nem tartanak készpénzt. A legújabb tervek szerint 2016 januárjában utasítanák maguk mögé az érintett vállalkozások a készpénzt. Azonban az újfajta szabályozások, nem vonatkoznak az élelmiszer boltokra, orvosra, kórházra és az idősek otthonára.

Izrael is már tavaly májusban azt álmodta, hogy a készpénzt kivezetik gazdaságukból. A feketegazdaság ellen folyó ádáz küzdelemben a kormány három lépcsőben folyamatosan csökkentené a készpénzlimitet.

Az elmúlt hónapban a JP Morgan Chase Bank arról értesítette ügyfeleit, hogy a széfjeiben tilos többé készpénzt tárolni. A jelzálog, autó lízing és egyéb kölcsönök (adósságok) visszafizetése csak meghatározott korlátozások mellett engedélyezett készpénzben visszafizetni!

jpmorgan

Hogy is van ez? Az adósság extrakamattal készpénzes visszafizetéssel korlátozva van. A fennmaradó részeket pedig „vígan” lehet fizetni az újfajta elektronikus pénzadóval sújtott módszerrel.

Úgy tűnik, elég súlyos gondok vannak világunkban. A rendszer, ha bejön, amit a nyugati országok tolerálnak, akkor az tovább kerülhet a balsors által sújtott posztkommunista országokban is, mint hazánkban is.

Valljuk be őszintén: egy jóléti államban szívesen fizetik az állampolgárok az adót, hiszen ez jót tesz országuknak is, ahol boldogan élhetnek.

A posztkommunista országokban pedig a rendszer bevezetése egy újabb mély vízbe dobása lenne a magyar társadalomnak. Már most is létezik a banki tranzakciós díj (adó) fogalma, amit hónapról-hónapra érez az egyszerű ember a bőrén. Bár elvileg ezt a bankoknak le kellene nyelni, de nem teszik.

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com