Zuhant a RuszAl árfolyama a moszkvai tőzsdén

Kilenc százalékkal esett a RuszAl, a világ legnagyobb alumíniumtermelője által kibocsátott orosz letéti jegyek ára kedden a moszkvai értéktőzsdén azokra a hírekre, miszerint a fejlesztési és külkereskedelmi bank (Vnyesekonombank/VEB) eladhatja az orosz nagyvállalatban birtokolt 3,15 százalékos részesedését.

Helyi idő szerint délben 206,46 rubelen forgott az RuszAl letéti jegye. A Kommerszant című orosz napilap értesülése szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel kedden tárgyalnak a nyugati szankciók által sújtott Vnyesekonombank feltőkésítésének kérdéseiről. A pénzintézet eddig úgy számolta, hogy 2015-ben 100 milliárd rubel (1 rubel 6,4 forint) friss tőkére lesz szüksége, ha elkezdi a 2020-ig szóló új fejlesztési stratégia megvalósítását. Valójában azonban jövőre 340 milliárd rubel friss likviditást kellene bevonnia, hogy teljesítse kötelezettségeit. A VEB már megelégedne azzal is, ha a szövetségi költségvetésből 60 milliárd rubelt kapna, a maradékot pedig egyes aktívumainak eladásából fedezné, de a büdzsében nincs előirányozva forrás a bank feltőkésítésére.

A Kommerszant úgy tudja, hogy a Vnyesekonombank eladná a RuszAlban, a Gazprom gázipari és az Inter RAO energetikai cégben lévő részesedését, valamint az orosz befektetési alaptól (RFPI) vásárolt jegyeit. Az utóbbi potenciális vevője, a jegybank azonban máris jelezte, hogy nem lát jogi lehetőséget a - több mint 124 milliárd rubelt érő - befektetési jegyek megvásárlására.

oroszországPiaci áron a Gazprom 2,7 százalékát megtestesítő letéti jegyekért 80 milliárd, a RuszAl 3,15 százalékáért 22,9 milliárd, az Inter 5,11 százalékáért pedig 31,3 rubelt kaphatna a Vnyesekonombank. A Gazprom és a RuszAl eladásán azonban súlyos, több tízmilliárd rubeles veszteségeket lenne kénytelen elkönyvelni a jelenlegi piaci helyzetben.
A keddi találkozón egyebek között arról is döntést kell hozni, hogy a bank eladja Gazprom- és RuszAl-részesedését, akár a veszteségek lenyelésével is, vagy olyan vevőt keresnek, amely nem piaci áron vásárolja meg a két vállalat letéti jegyeit.

Helyi idő szerint délután két órakor a moszkvai tőzsde irányadó mutatói pluszban álltak: a rubelben számított MICEX-index 0,52 százalékkal 1420,21 pontra, a dollárban számított RTS-index pedig 1,63 százalékkal 0,81 százalékkal 1160,52 pontra emelkedett. Immár második napja folytatódik viszont a 9 milliárd dolláros adóssággal küzdő Mecsel orosz acélgyártó és bányaipari cég vesszőfutása: kora délután törzsrészvényeinek árfolyama több mint 38, a szavazatelsőbbségieké pedig 16,6 százalékos mínuszban állt. A befektetők attól tartanak, hogy a vállalat nem tud megegyezni hitelezőivel, így csődöt kell jelentenie. Kicsit erősödött a rubel. A bankközi devizapiacon délben a dollár határidős jegyzése 5 kopejkával 38,65 rubelre, míg az euróé 3 kopejkával 49,68 rubelre gyengült.
forrás:MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com